A globalizáció újabb hulláma zajlik a világban, amelynek hajtóereje az olyan új technológia, mint a 3D, a robottechnika vagy a mesterséges intelligencia – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten a Lámfalussy konferencián.

Hangsúlyozta, hogy a jövő folyamatait a gazdaságpolitikák, a monetáris politikák és a geopolitikák együttesen alakítják majd, amelyekre az új technológiai folyamatok is hatnak majd.

Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója a laza monetáris politika folytatása mellett érvelt, és arra utalt, hogy az alacsony – 0,9 százalékos – jegybanki alapkamat tartósan fennmaradhat.

Nagy Márton, a jegybank alelnöke kiemelte: Magyarország az elmúlt években számos fordulatot hajtott végre a gazdaságpolitikában és a monetáris politikában, melyeknek eredményeként a magyar gazdaság növekedési pályára állt, és az ország gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot.

MTI