Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

A versenyhivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására.

A közlemény szerint jogsértők lehetnek a reklámok egyes, egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításai, a cég emellett vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöl egyes termékek összetételéről is.

A GVH hangsúlyozta, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – tájékoztatott a GVH.

Korábban írtuk