A minisztérium szombati közleménye szerint a program bővítésével az alacsony iskolázottságúak és a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők után decembertől a hátrányos helyzetűek is jelentős munkahelyteremtő támogatásban részesülhetnek. Az állami hozzájárulás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg. A folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is, ami akár havi 100 ezer forintot jelenthet a foglalkoztatónak – ismertette az ITM.

Hirdetés

A továbbiakban tehát a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a közfoglalkoztatásból 30 napnál nem régebben kilépettek és a tartósan regisztrált álláskeresők után is járhat a támogatás. A kibővített körbe tartoznak azok is, akik gyermekgondozást vagy hozzátartozójuk ápolását követően állnának munkába. A részletes dokumentáció december elsejétől lesz elérhető a www.munka.hu oldalon – közölte az ITM.

Bodó Sándor hozzátette: „több mint három évtizedes csúcson van a foglalkoztatás, mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A további előrelépést munkahelyteremtő programokkal alapozzuk meg. A Vállalkozások munkaerő támogatását már közel 29 ezer újonnan felvett korábbi álláskereső után ítéltük oda összesen mintegy 16 milliárd forint értékben. A jövő évtől ötödével emelkedő minimálbérek kigazdálkodását éves szinten 750 milliárd forintos adócsökkentéssel könnyítjük meg a cégek számára” – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

Korábban írtuk