Decembertől az alacsony iskolázottságú és a szakképzett fiatal álláskeresők után a hátrányos helyzetűek is jelentős munkahelyteremtő támogatásban részesülhetnek. Az állami hozzájárulás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó összegének 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg. A folytatásban fél éven át igényelhető a Vállalkozások munkaerő támogatása is, ami akár havi 100 ezer forintot jelenthet a foglalkoztatónak.

Hirdetés

A támogatás a program kiterjesztésével a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a közfoglalkoztatásból 30 napnál nem régebben kilépettek és a tartósan regisztrált álláskeresők után is járhat. A kibővített körbe tartoznak azok is, akik gyermekgondozást vagy hozzátartozójuk ápolását követően állnának munkába. A részletes dokumentáció már elérhető a munka.hu oldalon.

Bodó Sándor hozzátette: „a regisztrált álláskeresők száma a járványhelyzet okozta megugrás után 242 ezer fő közelébe csökkent Magyarországon. E mutató az elmúlt harminc évben csak 2019 végén állt a jelenleginél alacsonyabban. A baloldali kormányok utolsó teljes évében pedig több mint 600 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. A Vállalkozások munkaerő támogatása a teljes foglalkoztatás elérése érdekében könnyíti meg az elhelyezkedést. A legfrissebb adat szerint több mint 29 ezer újonnan felvett munkavállalójuk után összesen közel 16 milliárd forintot ítéltek meg eddig a munkaadóknak”.

Korábban írtuk