A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a helyszínen az MTI-t.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel – közölte.

Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első 30 mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban – hangsúlyozta a cég elnöke.

A mostani sanghaji megbeszélés fő témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

A Huawei Technologies a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata. Az első kínai cég volt, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány. A Huawei Magyarországon több mint 2000 embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja – gyártási és logisztikai – Magyarországon működik.

Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy 40 milliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki. A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a 100 milliárd dollárt – olvasható a cég tájékoztatójában.