Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. január 21-én

A tárcavezető a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásának bejelentésén hangsúlyozta, hogy a pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni.

Hirdetés

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt két évben súlyos kihívásokkal kellett szembesülni, s új korszak kezdődött a világgazdaságban, amelynek részeként megindult a nemzetközi piacok újrafelosztása.

„Az új kihívások azonban új lehetőségeket is jelentenek Magyarország számára” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy azok a szereplők lehetnek igazán sikeresek, amelyek a nehézségekre leépítések helyett beruházásokkal válaszoltak. Szerinte Magyarország gazdasága ennek megfelelően tavaly minden idők egyik legjobb évét zárhatta.

A mélykúti üzem most bejelentett bővítése mintegy 6,5 milliárd forintból valósul meg, amelyhez az állam 2,2 milliárd forint támogatást biztosít, amiért cserébe a cég ötszáz munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget.

A miniszter ennek kapcsán arról számolt be, hogy a vállalat 90 százalékban hazai beszállítókkal dolgozik, míg a termékei nagyjából 70 százalékát külföldön értékesíti.

Végül leszögezte, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart ezért is stratégiai ágazatként kell kezelni. Majd tudatta, hogy az élelmiszeriparnak tavaly 16 százalékkal nőtt a termelési értéke, amely több mint 4000 milliárd forint volt. Az ágazat 145 ezer embernek ad munkát jelenleg Magyarországon.

Korábban írtuk