Baksay Gergely a jegybank friss Versenyképességi tükör 2020 őszi kiadványa alapján azt mondta, hogy a Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat kétharmadában előrelépés történt; a program a legutóbbi, tavaly őszi 22 százalékhoz képest 34 százalékban teljesült 2020 novemberére.

Hirdetés

Mint mondta, Magyarország versenyképességének 2020-as javulásához többek között a szociális hozzájárulási adó csökkentése, az adminisztrációs terhek fogyatkozása, illetve a lakáspolitika terén történt jelentős bejelentések járultak hozzá.

Hangsúlyozta: Magyarország mögött gazdaságilag egy nagyon sikeres évtized áll, az ország 2019-re elérte az Európai Unió fejlettségének 74 százalékát, vagyis Magyarország egy főre jutó GDP-je a gazdasági térség átlagának 74 százalékát tette ki, ezzel megelőzve Szlovákiát és Lengyelországot is. Ahhoz, hogy ez a sikeres gazdasági felzárkózás folytatódjon szükséges javítani Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét – fűzte hozzá Baksay Gergely.

Korábban írtuk