Magyarország 2001-ben 36 425 GWh-nyi energiát használt fel (GWh=gigawattóra, giga=109) Ebből 13 291 GWh-t biztosított a négy paksi blokk, 19 561 GWh-t pedig hőerőművek, melyek szén, olaj vagy földgáz elégetésével termelik az áramot. Az energiamérleg még hiányzó 3350 GWh-ját döntően a közvetlen áramimport, elenyésző részben pedig a tiszai vízi erőművek biztosítják. A hőerőművek fűtésére szolgáló szenet jellemzően itthon termelik, a nyolcvanas évek elejétől azonban ez az energiahordozó egyre inkább visszaszorul. A helyébe lépő földgázból és kőolajból pedig csak a szükségletek 45, illetve 22 százalékát vagyunk képesek itthon kitermelni. Energia-alapanyagaink 60 százaléka tehát import. Ebbe egyébként a Paksi Atomerőmű uránfelhasználása is beleértendő, mert Paks ugyan magyar áramot állít elő, a nyersanyagként szolgáló dúsított uránkazettákat azonban (a mecseki uránbányák bezárása óta) Oroszországból importáljuk.

Szűk kapacitások

Ugyanakkor nem lehet a paksi kérdést úgy bagatellizálni, hogy az egyik (import) energiahordozót egyszerűen helyettesítjük egy másik (import) energiahordozóval. A magyarországi erőművek ugyanis rendkívül különböző áron állítják elő a villamos energiát. A legolcsóbb a paksi áram, egy kilowatt előállítása csupán 7,25 forintba kerül, míg a legdrágább szenes erőművek 13-18 forintért állítanak elő ugyanennyi áramot. A szénhidrogénes (földgázt vagy kőolajat tüzelő) erőművek költségszintje a kettő között, de inkább a paksi ár közelében van.

A paksi kettes blokk kiesése a Magyar Villamos Művek (MVM) álláspontja szerint nem növeli jelentősen a társaság költségeit, ugyanis a szénhidrogénes erőművek legolcsóbbjaitól hasonló áron tud vásárolni, s a paksi árszintnél néhány fillérrel többért importáram is beszerezhető. A behozatalt illetően szerencsés a helyzet, a nemzetközi villamosenergia-árak ugyanis épp most vannak mélyrepülésben. A határokon átívelő vezetékrendszer szűkössége miatt azonban a paksi veszteség nagyobbik részét hazai termelésből kell pótolni. Az MVM máris intézkedett, hogy az előzetes terveknél több áramot vásárolhasson a Dunamenti és a Tisza erőművektől, melyek az ország két legnagyobb szénhidrogénes áramtermelői. E társaságok szabad kapacitásai körülbelül a paksi kiesés felét képesek ellentételezni (a kiesésbe már beleértendő a paksi négyes blokk leállítása is, melyet menetrend szerinti karbantartás miatt vagyunk kénytelenek egy hónapig nélkülözni). A többire az MVM tartalékai, és persze az áramimport növelése nyújt majd fedezetet. Összességében májusra és júniusra az MVM már bebiztosította az ország áramszükségletét.

A folytatásról egyelőre keveset tudunk. A módszer elméletileg a későbbiekben is járható lenne, a gyakorlatban azonban problémát okoz az erőművek éves karbantartási szükséglete. Bár az MVM most az összes nagyjavítást elhalasztotta, ez a végtelenségig nem tartható, s a paksi négyes blokk újraindítása után valószínűleg nem kockáztatják tovább a feszített üzemmódot. Végül is a Dunamenti és a Tisza erőművek mellett az országnak további négy nagyobb teljesítményű erőműve van, igaz, ebből csak egy, a Csepeli működik szénhidrogénnel. Kettő (a Vértesi és a Borsodi erőművek) szén, a Mátrai Erőmű pedig lignit elégetésével fejleszt áramot, vagyis a felsorolt alternatíváknál lényegesen drágábban képesek csak pótolni a Pakson kieső energiát. Van az MVM-nek három tartalékerőműve is (Litéren, Lőrincin és Sajószögeden), melyek tüzelőolaj elégetésével fejlesztenek áramot, ezeket azonban rendkívüli drágaságuk miatt 2001-ben szinte egyáltalán nem használta a magyar villamosenergia-rendszer (a 36 425 GWh-nyi összfogyasztásból csupán 9 GWh-t termeltek ezekben).

A vezetékrendszer szűkössége természetesen a későbbi árambehozatalt is korlátozza. Tavaly az importáram döntő részét Szlovákiától vásároltuk, egy kisebb részt pedig Ukrajnától (8315, illetve 1856 GWh-t – ez jóval több, mint a cikk elején importként feltüntetett mennyiség, ennek azonban az az oka, hogy közben Magyarország is jelentős mennyiségű áramot adott el Horvátországnak, Jugoszláviának és Ausztriának). Amennyiben a paksi kettes blokk kiesik év végéig, az MVM-nek körülbelül 2700 GWh-nyi áramot kell beszereznie. Szakértők szerint azonban legfeljebb Ausztriától és Szlovéniától van esélyünk komolyabb mennyiségű áram vásárlására, ez azonban még nem egyenlíti ki a paksi veszteséget – vagyis nem kerülhető el a drágább hazai erőművek fokozottabb bevonása sem.

Hogy mindez mennyibe kerül, egyelőre még megsaccolni sem merik a szakemberek. Ami biztos, hogy májust és júniust olcsón megússzuk, a Dunamenti és Tisza erőművek felpörgetése alig okoz többletköltséget. A jelenlegi számvetések szerint az MVM pluszkiadása naponta csupán 50 millió forint, ami május-júniusra vetítve 3 milliárd forintot ad (ez természetesen civil szemmel felfoghatatlan pénz, elenyésző azonban az MVM-nek, amelyik évi 550 milliárd forint értékben számláz). Később azonban inkább az improvizáció, mint a tervszerűség határozza majd meg a kieső paksi áram pótlását. Eleve bizonytalan, hogy meddig lesz hibás a II. blokk, Aszódi Attila kormánybiztos akár jövő őszig történő leállást is elképzelhetőnek tart. Bizonytalan a behozni szánt osztrák és szlovén áram mennyisége is – nyilvánvalóan mindkét ország csak a feleslegeiből adhat, amit viszont saját hazai fogyasztásuk határoz majd meg. S az sem látható tisztán, hogy mennyire rövidíthető le a hazai olcsóbb erőművek legszükségesebb karbantartása. Mindennek tükrében jelentősen felerősödik az az improvizáció, ami egyébként is lételeme a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt.-nek. Az MVM-nek ez a leányvállalata felelős a magyarországi villamosenergia-rendszer optimalizálásáért: a társaság a változó szükségleteket mindig a legolcsóbb erőművekből próbálja kielégíteni, s ahogy nőnek a fogyasztói igények, úgy hívja rendszerbe az egyre drágább és drágábban termelő erőműveket. Amennyiben tehát szerencsésen alakulnak az importlehetőségek, a felújítások, a Rendszerirányító Rt.-nek nem kell a legnagyobb költséggel termelő erőművekig lenyúlnia, ha viszont nincs szerencsénk, lényegesen nagyobb merítést kell szednie a méregdrága áramból. Az optimista forgatókönyv szerint Paks részleges kiesése tízegynéhány milliárd forint többletkiadással ellensúlyozható, a ráfizetéses forgatókönyv viszont eddig még nem készült el – illetékesek állítják, majd csak utólag, a folyamatok tényleges lezajlása után lesznek képesek bármiféle anyagi számvetésre. Abban azért biztosak lehetünk, hogy idén nem csak 9 GWh-nyi energiát fognak termelni az MVM tüzelőolajos tartalékerőművei…

A szén reneszánsza?

2003-ban tehát még az is elképzelhető, hogy megtorpan a hazai szénbányászat több évtizedes leépülése. Zoltay Ákos, a Magyar Bányászati Szövetség főtitkára szerint az MVM már tárgyalásokat is kezdett a szenes erőművekkel a termelés esetleges fokozásáról. Bár a szövetségnél reménykednek, ugyanakkor azt is látni kell, hogy hosszú távon a szénbányászat erősen visszaszorulóban van. Az 50-es években még hazánk energiafelhasználásának 75 százalékát biztosította a hazai kitermelésű szén, 1990-ben 33 százalékot, ami napjainkra 22 százalékra esett vissza. Az elmúlt 13 évben a bányák száma negyvenegyről hétre csökkent, s az egykori 50 ezres dolgozói létszám hétezerre apadt. Ráadásul egy gigajoule-nyi energiát a hazai barnaszén- és lignitbányák 550-850 forintért képesek kitermelni, miközben ugyanilyen fűtőértékű szén 600 forintért vásárolható Lengyelországból, Szlovákiából vagy Oroszországból. Bizonyos szenes erőművek még ma is csak az eltüzelt szén energiájának 20-25 százalékát képesek továbbadni a villamosenergia-rendszernek, miközben a szénhidrogénes erőműveknél az eltüzelt energia 60 százaléka hasznosul. Hosszú távon szintén a leépülés felé sodornak az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások. A magyar szénnek magas a kéntartalma, így a szenes erőművek kénkibocsátása csak rendkívül drága beruházásokkal csökkenthető a határérték alá. Jellemző, hogy a szénbányászat visszaszorulásával néhány év alatt a felére csökkent a villamosenergia-ipar kén-dioxid kibocsátása. A Mátrai Erőművet már korszerűsítették külföldi tulajdonosai, és a Vértesi Erőmű is szerepel az állami tervekben, a másik három szénerőmű azonban 2004-től nem működhet tovább. Pontosabban – javít ki Zoltay Ákos – át kell állítani őket vegyes tüzelésűre, mert csak így tudják teljesíteni a szigorúbb normákat.

A paksi meghibásodás és a visszafejlődő szénbányászat közé szorítva az MVM tehát nem tehet mást: még több energiahordozót importál külföldről, akár közvetlen áramvásárlás formájában, akár a kőolaj- és földgázbehozatal fokozásával. Mindez természetesen tovább erősíti Oroszországtól való energiafüggőségünket, ami szinte semmit nem csökkent a rendszerváltozás óta. Európában Magyarország az egyetlen állam, amelyik nem képes megtermelni energiafelhasználásának legalább a felét, s ez erősen terheli külkereskedelmi mérlegünket. Az elmúlt két évben hazánk 2,7 milliárd dollár értékben volt kénytelen energiahordozókat vásárolni, vagyis az ország áruforgalmi mérleg hiányának a felét az ország energiaszegénysége okozza.

Pénztárcák tükrében

A pénztárcákba viszont – ígérik az illetékesek – 2003-ban biztosan nem gyűrűznek be a kedvezőtlen paksi események. Bár az áramelőállítás drágulása növeli az MVM költségeit, a cégnek nincs joga továbbhárítani a többletet a fogyasztókra, a villamosenergia árát csak a kormány határozhatja meg. Éppen ez, a költségeknél alacsonyabb árszint okozott az MVM-nek 2002-ben 30 milliárd forintos veszteséget. A Magyar Energiahivatalnál úgy vélik, a paksi események miatti jelentéktelen többletköltségeket egyelőre nem érdemes beépíteni a villanyszámlákba. Más kérdés 2004-ben, a veszteségek összegzése után, amikor észrevétlenül nyilvánvalóan ez a tétel is be fog épülni az évi szokásos áremelésbe.

szasa

* * *

Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke:

– Külön kell kezelni a paksi eseményeknek a magán- és a közüzemi fogyasztókra gyakorolt hatását. A tartós termeléskiesés főleg a közüzemi villamosenergia-piacra fejti ki kedvezőtlen hatását, mivel e piac az állami tulajdonú Paksi Atomerőmű termelésére alapoz. A Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. a rendelkezésre álló biztonsági tartalék terhére biztosíthat többletimport-lehetőséget, azonban – különösen garantált teljesítmény esetében – ez drágább, mint a paksi termelés. Ebből következik, hogy a közüzemi szektorban az önköltség típusú termelői (beszerzési) ár elkerülhetetlenül és jelentősen emelkedni fog. Vagyis a sajnálatos üzemzavar várható hatásaként ízelítőt kapunk abból, hogy mi lehet a következménye a közüzemi szektorban a termelői árak liberalizálásának, amit a rossz villamosenergia-törvény 2004-re irányoz elő. Ha a kormányzat a fogyasztói árakat mégsem emeli, akkor ismét az MVM vesztesége növekszik, s az elmúlt évek hibás energiapolitikája miatt amúgy is eladósodási gondokkal küszködő társaság helyzete tovább romlik. E folyamat végső soron az MVM teljes leépüléséhez vezethet, ami potenciálisan felértékelheti a liberalizált piac külföldi termelőinek szerepét a közszolgálati piacon is. Mindez messzemenő, kedvezőtlen következményekkel járhat, ami ismételten felveti a hazai energiapolitika felülvizsgálatának szükségességét.