Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A nemzetközi hitelminősítő egyben bejelentette, hogy megerősíti a befektetési ajánlású, „BBB/A-2” szintű magyar szuverén besorolást.

Az S&P február 14-én javította pozitívra a magyar államadós-osztályzat kilátását, és akkor még azt jósolta, hogy ha a magyar gazdaságot nem éri külső sokk, a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,5 százalék körüli ütemben bővülhet.

A kilátás stabilra módosításának indoklásában ugyanakkor a cég közölte, hogy a Covid-19-járvány kedvezőtlen hatásai miatt az idén 4 százalékos GDP-csökkenést vár a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy várakozása szerint az erőteljes magyar makrogazdasági alapmutatók és az ösztönző lépések miatt a magyar gazdaság elviseli a sokkot és jövőre ismét élénk növekedésnek indul, sőt kedvező forgatókönyvek esetén a kilábalás már az idei év második felében elkezdődhet.

A Standard & Poor’s közölte: alapeseti előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése 2021-ben elérheti a 4,8 százalékot, bár a későbbi években valószínűleg 2-2,5 százalék körüli ütemeken stabilizálódik.

A cég hangsúlyozta, hogy véleménye szerint ezek a növekedési ütemek is elősegítik majd Magyarország vagyoni felzárkózását a fejlett nyugat-európai térséghez. 

A hitelminősítő közölte: a magyar adósosztályzati kilátás módosításának hátterében az áll, hogy a kis és nyitott magyar gazdaságban az export értéke eléri a hazai össztermék 85 százalékát, viszont a magyar gazdaság globális környezete súlyosan megsínyli a Covid-19-járvány gazdasági következményeit.

Az S&P új, felülvizsgált előrejelzése szerint az euróövezeti GDP-érték az idei év egészében 7,3 százalék körüli mértékben zuhan.

Ebben a környezetben – és mindenekelőtt a költségvetési válaszlépések nyomán – a hazai össztermékhez mért magyar költségvetési hiány az idén várhatóan 5 százalék környékére emelkedik, a GDP-arányos nettó államadósság-ráta pedig megközelíti a 70 százalékot – áll a Standard & Poor’s előrejelzésében.

A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor a folyómérleg-egyenleg esetleges hiányát sikerül majd korlátok között tartani, sőt a nem adóssággeneráló jellegű beáramlások a deficitet valószínűleg túlfinanszírozzák.

A cég 2020-ra egyensúlyi folyómérleget vár.

A Standard & Poor’s kiemeli azt is, hogy a magyar bankrendszer jó tőkeellátottságú, nyereséges és likvid, a nem teljesítő kinnlevőség-hányad a teljes követelésportfolión belül tavaly már nem érte el az 5 százalékot, jóllehet 2013-ban még 16 százalékon tetőzött.

Az S&P szerint a bankokra nyilván nyomást gyakorolnak majd a járvány negatív gazdasági hatásai, de a tartalékhelyzet, valamint a szabályozási és a likviditási támogatások várhatóan enyhítik a sokkot.

A Standard & Poor’s és egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings egyaránt tavaly javította a jelenleg is érvényes „BBB”-re a hosszú futamú magyar adósosztályzatot.

A harmadik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service az S&P és a Fitch osztályzatánál egy fokozattal alacsonyabb, „Baa3” – a másik két cég módszertanában „BBB mínusz”-nak megfelelő – besorolást tart érvényben Magyarországra.

A Standard & Poor’s mostani lépése nyomán a magyar államadós-besorolás kilátása mindhárom cégnél stabil.