Kiemelte: a fejlesztésekkel megerősödhet a magyar élelmiszeripar, a vidéki térség gazdasága. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kiírásra kerülő pályázati felhívások kidolgozásában minden érintett szakmai szervezet részt vesz, a legszélesebb körű szakmai párbeszédet készítik elő.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vidékfejlesztési program új pályázatainak rendszerét közzétették, a tervezett fejlesztésekre irányuló pályázati felkészülés ez alapján már ütemezhető. Arra számítanak, hogy új, a vállalkozások igényeit, az ágazat szerkezetét figyelembe vevő pályázati rendszer képes lesz mozgásba hozni a hazai élelmiszeripar teljes vertikumát – mondta Bognár Lajos.

A helyettes államtitkár szólt arról, hogy a pandémia kihívások elé állította és állítja az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét, ennek ellenére Magyarországon folyamatos maradt az élelmiszerellátás. Rámutatott arra, hogy a pandémia alatt változtak a fogyasztói szokások, jelentősen nőtt az internetes élelmiszervásárlás aránya, országosan elterjedt az élelmiszerkiszállítás.

A világjárvány újraértelmezte a rövid ellátási lánc fogalmát is, nagyobb jelentőséget kaptak a hazai alapanyagokból, magyar létesítményekben előállított, magyar fogyasztóknak készített élelmiszerek – mondta Bodnár Lajos. Benedek Eszter, a konferenciát szervező Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az idén augusztus a hazai termékek hónapja lesz, céljuk, hogy rendezvénysorozatukon a magyar termékeket népszerűsítsék.

Korábban írtuk

Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország élelmiszeripari cégvezetője arról beszélt, hogy kereskedelmi láncként azért működtetnek termelő üzemeket is, mert ezzel a minőségi és biztonságos termék iránti fogyasztói igényeket tudják erősíteni.

Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy húsipari cégként vegán termékek gyártásába kezdtek, mert jelentős piaci igény mutatkozik az ilyen termékek iránt. 2020 júniusában 5 vegán terméket vezettek be a magyar piacon, és további vegán termékek fejlesztésén dolgoznak.

Szász-Bognár Emese, a SIÓ-ECKES Kft. kommunikációs és média menedzsere a rendezvényen elmondta, 2021 januárban cégük elérte a klímasemlegességet, a független cég által felmért kibocsátásukat brazil erdővédelmi program támogatásával kompenzálják.

Ludvig Orsolya Stefanie, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezetője beszámolt arról, hogy a nemzetközi vállalat stratégiájának része az együttműködés a helyi vállalkozókkal, Magyarországon piaci alapon segítik a komló termesztésének újraindítását.