Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

Varga Mihály hangsúlyozta: a támogatási programra szükség volt, hogy segíteni tudják azokat a vállalatokat, amelyek már nem kkv-k, így nem jár nekik uniós forrás, de hazai forrásokkal fejleszteni tudnak. Jelezte, hogy a Nagyvállalati beruházási támogatás keretében 141 támogatási szerződést kötöttek és 86 projekt megvalósulását segítették, vagyis nincs olyan megye az országban, ahol ötnél kevesebb támogatási szerződést kötöttek volna.

Rámutatott, hogy 2015 óta közel 109 milliárd forintos támogatással mintegy 300 milliárd forintnyi beruházás valósult meg és 2600 új munkahely jött létre. Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a program idei keretét 40 milliárdra emelték, s folytatni kívánják a következő évben is.

Varga Mihály kiemelte, hogy a vírusjárvány nehéz időszaka után „itt az alkalom magasabb fordulatszámra visszakapcsolni”. Megjegyezte, hogy a válság előtt lendületes volt a magyar gazdaság növekedése, évek óta tartósan az uniós átlag feletti növekedéssel felzárkózó pályán volt, most beruházásokkal, fejlesztésekkel és a versenyképesség javításával kell a korábbi lendületet visszanyerni.

Korábban írtuk

A miniszter a jövőt illetően elmondta: a magyar gazdaságnak ismét tartósan az ötszázalékos növekedési pályára kell állnia ahhoz, hogy felzárkózhasson Nyugat-Európához, s ezáltal a magyarok olyan életszínvonalon éljenek, mint a nyugati országokban élők többsége. Ennek érdekében több olyan program indult el, amely a gazdasági szereplők felzárkózását segíti: a Nagyvállalati beruházási támogatás mellett a kormány lehetővé tette, hogy az uniós források felhasználása a kkv-k számára „lazább” legyen, ez egy újabb 30 milliárdos program, amelynek sikeres első bírálatai a héten jelentek meg. A nagy magyar cégeknek és a külföldi tulajdonú vállalatoknak lehetőségük van 800 ezer euró összegig vissza nem térítendő beruházási támogatásokra pályázni, itt a 150 milliárdos keretből 350-400 milliárdnyi beruházás jön létre, ami jó alap lehet a következő másfél-két évben a lendületvételhez – tette hozzá.

A Masterplast csoport legújabb beruházásáról a miniszter azt mondta, a cég az új gyártósorral munkahelyeket őriz meg, növeli a hatékonyságát, továbbá energiatakarékos termelést tud megvalósítani a jövőben.

Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a kormány a beruházások támogatása mellett munkahelyek megőrzését is segíti a járványt követően: Fejérben bértámogatással eddig 11 ezer munkahelyet őriztek meg.

Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke ismertette: a cégcsoport nyolc országban rendelkezik saját leányvállalattal, tavalyi árbevétele pedig 107 millió euró (mintegy 37 milliárd forint) volt.

Úgy vélte, ezzel a beruházással és a hozzá kapcsolódó németországi cégvásárlásukkal jelentősen erősödött alapanyag előállításuk, valamint erősebbé válhat nyugat-európai piaci jelenlétük.

Megemlítette, hogy az állami támogatással nem csak a magyar építőipar legnagyobb gyártó vállalata maradnak, hanem szintet is léphetnek.

Ács Balázs, a Masterplast alelnöke arról beszélt, hogy az új gyártósoron fő termékük, a tetőfólia gyártására készültek, de a koronavírus-járvány miatt stratégiai fontosságúvá vált védőruha és maszk alapanyagokat is tudnak rajta gyártani. Úgy vélte, amennyiben a jövőben fel tudják futtatni az egészségügyi alapanyag termelést, akkor az építőipar mellett egy másik fontos területen is megvethetik lábukat.

A sajtóanyag szerint a Masterplast csoport mintegy 1,25 millió eurós (közel 440 millió forintos) diffúziós tetőfólia gyártásfejlesztési projektjéhez a kormány 440 ezer euró (több mint 150 millió forint) támogatást adott. A társaság a 2019 végén indult gyártásfejlesztési beruházásával évente 30 millió négyzetméter minőségi diffúziós tetőfólia előállítását célozta meg. A projekt teljes költségvetése közel 2 millió euró volt, amelyben gyártó- és laboreszközök beszerzése, valamint infrastruktúra-fejlesztés is helyet kapott.

A Masterplast Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság a németországi üzemegység megvásárlását követően csütörtökön megalapította a Masterplast Nonwoven GmbH.-t. A társaság 50 százalékos tulajdonrészt, valamint kizárólagos menedzsment jogokat szerzett a leányvállalatban, a fennmaradó 50 százalékos üzletrész tulajdonjogát Hartmut Layer szerezte meg. A kizárólagos menedzsment jogok részeként, a leányvállalat önálló ügyvezetőjének a Masterplast International Kft. cégvezetőjét, Jancsó Illést választották meg.

A társaság tervei szerint a németországi leányvállalat az operatív működést július 1-jén kezdi meg, az ascherslebeni üzemegység az egészségügy és az építőipar részére speciális flízeket és többrétegű membránokat gyárt majd.