A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajda Papír skandináviai leányvállalatának rendezvényén vett részt, ahol arról számolt be, hogy a higiéniai papírtermékeket gyártó magyar cég tíz éve jelent meg Norvégiában.

Hirdetés

Beszédében kiemelte: ez kiváló példa arra, hogy nem pusztán sorra dőlnek a beruházási rekordok Magyarországon az utóbbi időszakban, hanem a megerősödött és nemzetközileg versenyképes magyar vállalatok is sikeresen terjeszkednek a külpiacokon.

Aláhúzta: Magyarország lakosságszám tekintetében 95. a világon, az exportteljesítményével viszont a 34. helyen áll a globális rangsorban, miután tavaly 142 milliárd eurót ért el a kivitel értéke.

Arra a kérdésre pedig, hogy miként lehetne még jobban teljesíteni, a válasz az, hogy az export terén az üvegplafont elérő cégeknek közelebb kell vinniük a termelést a célpiacokhoz, az ezt célzó projekteket pedig a kormány is támogatja – mutatott rá.

Szijjártó Péter két fő célt jelölt ki ennek kapcsán, az egyik az érintett vállalatok exportteljesítményének növelése, a másik a multinacionális cégek által Magyarországról kivitt és a magyar cégek által külföldről hazahozott profit közötti különbség szűkítése. Leszögezte, hogy a kettő a közeljövőben biztosan nem fog kiegyenlítődni, azonban a helyzet javítása is lényeges lenne.

Ennek érdekében a kormány új programot készít elő, amelynek keretében különböző ösztönzőkkel arra fogja buzdítani a magyar vállalatokat, hogy a külföldön termelt profitjukat fordítsák hazai kapacitásaik fejlesztésére – jelentette be.

A miniszter végül érintette az elmúlt évek nehézségeit is, és kijelentette, hogy Magyarország az utóbbi évtizedben minden egyes válságból megerősödve került ki, s ezért az új világgazdasági korszakban is jó alapról indul.

A cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismertette: a Vajda-Papír csoport 2013 júniusában indította be a papírgyártást és feldolgozást a norvégiai, drammeni gyárban. Itt 120 munkavállalót foglalkoztatnak, és a higiéniai papírtermékek teljes spektrumát állítják elő, az éves termelés már eléri a 30 ezer tonnát. A forgalom tavaly csaknem megduplázódott, elérve a 20 milliárd forintot.

A közleményben kiemelik: a cég Skandináviába irányuló exportja évről évre az összvállalati forgalomnál nagyobb ütemben bővül, tavaly már a teljes magyarországi kivitel 63 százaléka (12,5 milliárd forint értékben) irányult a régióba. Az észak-európai régióba – amelybe a skandináv országokon kívül Finnország és Izland is beletartozik – irányuló export bevétele az idén meghaladhatja a 16,5 milliárd forintot.

Tavaly több mint 13 ezer tonna papírárut szállított a cégcsoport az észak-európai régióba. Az idei kiszállítás a tervek szerint megközelítheti a 14,5 ezer tonnát.

A skandináv régióba 97 százalékban lakossági termékeket szállít a vállalat – 62 százalékban toalettpapírt, 31 százalékban papírtörlőt, így mind a papír zsebkendő, mind a szalvéta kategória nagy potenciált lát – és nagy fejlődési lehetőség rejlik a közületi választék bővítésében is.

Mivel Skandináviában szépen fejlődik az export és a helyi forgalom, ezért az alapító-tulajdonos a közeljövőben további beruházásokat, terjeszkedést tervez – jelezték a közleményben.

A Vajda-Papír 24 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalója van. A Vajda-Papír éves, 140 ezer tonnás termelésével képes lenne biztosítani akár Magyarország 90 ezer tonnás éves teljes igényének kielégítését is higiéniai papírtermékekből – írták.

A vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának több mint felét exportpiacokon értékesítik.

Tavaly a Vajda-Papír megduplázta árbevételét magyarországi és norvégiai gyárában is, összforgalma meghaladta a 80 milliárd forintot. A cég korábbi tájékoztatás szerint az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) így 1,44 milliárd forint, az adózás előtti eredmény pedig 100 millió forint lett 2022-ben. Egy évvel korábban a csoport 57 milliárd forintos árbevétel mellett 2,7 milliárd forintos EBITDA-t realizált.

A cégcsoport éves termelése 2023-ban várhatóan meghaladja a 150 ezer tonnát.

Korábban írtuk