📊A Központi Statisztikai Hivatal ma közölte a magyar gazdaság tavalyi teljesítményének részletes adatait. Tények: 👇1️⃣…

Posted by Varga Mihály on Tuesday, March 2, 2021
Hirdetés

Varga Mihály a tavalyi negyedik negyedév gazdasági adataira reagált a bejegyzésében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, hogy 2020 utolsó 3 hónapjában 1,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, 0,3 százalékponttal gyorsabban, mint az első becslés alapján.

A miniszter megjegyezte, hogy a magyar gazdaság éves szinten 5,1 százalékkal esett vissza, miközben az EU átlaga mínusz 6,4 százalék.

A belföldi teljesítményhez leginkább az ipar járult hozzá, a kibocsátás a tavaszi lezárást követően nőtt, és az utolsó 4 hónap mindegyikében meghaladta az előző év szintjét. Segítette a gazdaság védelmét a beruházások növekedése is, a 27,5 százalékos ráta európai összehasonlításban is magasnak számít – tette hozzá.

Varga Mihály két okra vezeti vissza, hogy a gazdaság viszonylag gyorsan magára talált. Egyrészt – mint fogalmazott – az elmúlt 10 év munkájának köszönhetően jóval erősebb állapotban érte Magyarországot a válság, mint 2008-ban. Másrészt a kormány nem megszorításokkal, hanem adócsökkentéssel, munkahelyteremtéssel, beruházás-ösztönzéssel kezeli a helyzetet. A Gazdaság-újraindítási akcióterv végrehajtásával az idén 4,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság teljesítménye – zárta a bejegyzését a tárcavezető.

Korábban írtuk