A jegybank – az Európai Bankhatóság (EBA) elvárásainak teljesítéséhez útmutatást adó – a napokban módosított vezetői körlevele egyértelműen rögzíti: a 9 hónapon túl is a moratóriumban lévő ügyfelek hitelét nem kell automatikusan átstrukturáltnak minősíteni abban az esetben, ha az ügyfélnek nincsenek és várhatóan nem is lesznek pénzügyi nehézségei.

Hirdetés

Ennek igazolására elég például az, ha az adott ügyfél jövedelme nem csökken jelentősen, vagy ha rendszeresen fizeti a hitelszerződésében/ bankszámlaszerződésében minimum vállalt összeget, a kettő közül a magasabbat. Illetve az is elég, ha kellő megtakarítása van a további törlesztésre. E feltételek közül elég egyetlent teljesíteni – írták.

A bankjuk felé rendszeres adatszolgáltatást benyújtó cégek esetében a hitelintézetek folyamatosan tudják értékelni a gazdálkodásuk és piaci pozíciójuk helyzetét, és így tudnak a rendszeres monitoringgal – az ügyfél külön adatszolgáltatásra való felhívása nélkül is – dönteni hitelük minősítéséről.

Az MNB a moratórium kapcsán könnyítést vezetett be a most kiadott körlevél miatt átstrukturáltként kezelt lakossági hitelek normál hitellé való visszatérésére is. A korábbi szabályok szerint az adós megfelelő teljesítése esetén 2 év alatt lehetett volna ismét nem átstrukturáltként nyilvántartani egy ilyen átsorolt hitelt. Ehelyett most a hitel átstrukturáltként való nyilvántartása a moratóriumból való kikerülése után 6 hónap megfigyelési időszak után megszüntethető, ha az ügyfélnek ebben az időszakban nem volt 30 napot meghaladó törlesztési késedelme, és hátraléka a megfigyelési időszak alatt nem haladta meg a 100 eurónyi összeget, vagy ha nem merült fel egyéb indok az átstrukturált kategóriában való tartásra.

Korábban írtuk

Közölték: a jegybanki körlevelében leírtak a bankoknak adnak beszámolási, számviteli útmutatást, az ügyfelek számára nem jelentenek változást a szerződésüket, kiszolgálásukat vagy éppen hitelköltségeiket illetően. Amennyiben az ügylet átstrukturáltként való nyilvántartására kizárólag a moratórium miatt kerül sor, az nem módosítja az ügyfél által fizetendő törlesztés összegét vagy a szerződés bármilyen egyéb feltételét a jelenlegi hitelénél, ez nem járhat az ügyfél számára hátrányos következménnyel.

A banknak viszont többlettartalékolási kötelezettséggel jár, hogy a bank fel tudjon készülni, ha a moratórium után az ügyfelek egy része nem tudna törleszteni.