Fotó: Zivica Kerkez/Shutterstock.com
Hirdetés

Hiányzik ugyanis a cégvezetéssel és az ezt szolgáló legkorszerűbb technikákkal kapcsolatos friss tudás, és sokan nem is érzik szükségét semmilyen fejlesztésnek. A tavalyi Országos Innovációs Fórumot megelőző felmérésből kiderült, a magyar kkv-szektor szereplőinek 91 százaléka azért nem újít, mert nem tartja szükségesnek. A helyzetet nehezíti, hogy a kkv-k nem vagy csak hajmeresztően magas kamattal jutnak hitelhez a pénzintézeteknél, a legkisebbek pedig gyakran nem felelnek meg az uniós pályázatok feltételeinek, így sokszor pénzük sincs fejlesztésre.

A Központi Statisztikai Hivatal idevonatkozó legutóbbi, 2018-as átfogó adatai szerint a Magyarországon működő cégek 99,1 százaléka a kkv-szektorba tartozik, és a foglalkoztatottak közel kétharmadának adnak munkát, ugyanakkor a vállalkozások nettó árbevételének mindössze 42 százalékát könyvelhették el.

–  A kkv-szektor kiáltó hiányossága, hogy nem kezelik tudatosan reménybeli ügyfeleiket. A személyes kapcsolattartást az elmúlt két hónapban szinte ellehetetlenítő járványhelyzet különösen fájdalmasan mutatta meg, hogy sok cégnek fogalma sincs, hogyan érje el leendő partnereit, vevőit a virtuális térben. Nincs marketinges szakemberük, nincs kidolgozott és alkalmazkodó értékesítési stratégiájuk, kommunikációs tervük és gyakorlatuk – mondta a Demokratának a fent leírt helyzet orvosolására létrejött Vállalkozás Vezérlő Kft. tanácsadója. Szép Rolandtól megtudtuk, hogy nagyon kevés cég épít adatbázist a jövőbeni kommunikációra gondolva. Nem kérik el az ügyfelek és a reménybeli későbbi partnerek elérhetőségeit, és nem mérik fel a potenciális vevők igényeit. Sőt, számos boltnak nemhogy webáruháza, semmilyen világhálós felülete sincs. Emellett sokan még mindig az ingyenes e-mail-szolgáltatók levelezőrendszerét használják, ami szintén nem profizmust sugall.

Korábban írtuk

–  E helyzet javítására jött létre a Vállalkozás Vezérlő nevű rendszer, aminek segítségével nagyságrendekkel több ügyfélhez juthatnak el akár a legkisebb cégek is, vagyis megsokszorozhatják a bevételüket – hangsúlyozta Szép Roland.

A Vállalkozás Vezérlő többek között az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Modern vállalkozások programja, a Digitális Jólét program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Szállodák és Éttermek Országos Szövetsége támogatásával, illetve ezekkel együttműködve akarja javítani a kiskereskedelmi cégek kommunikációját.

A Vállalkozás Vezérlő ennek érdekében az értékesítést segítő szoftvert fejlesztett, és olyan informatikai rendszert hozott létre, ahol minden érdeklődő – magánszemélyek, vállalkozások egyaránt – regisztrálhat. Ez egyfajta mentorálásnak is nevezhető a cégek és a reménybeli fogyasztók között. A vállalkozók ugyanis jellemzően a szakmájukhoz értenek kiválóan, de a cégvezetésben, a kommunikációban, a kapcsolattartásban, a kkv-szegmensben messze nem jellemző az a professzionalizmus, ami a multikat oly eredményessé teszi. A Vállalkozás Vezérlő tehát nemcsak eszközt ad, hanem személyes konzultációs formában tudást is fejleszt. Profanizált bibliai példával hal helyett nemcsak hálót ad, hanem sikeresen halászni is megtanítja az érintetteket.

A lakossági felhasználók számára létrehozott eKözpont ad lehetőséget a vállalkozóknak, hogy az érdeklődőket, vásárlóikat közösen gyűjtsék, illetve ajánlataikat e közönségnek eljuttassák. Az ide regisztráltak nyereményjátékokon is részt vehetnek, illetve egy havonta megjelenő magazinban egészségügyi, pénzügyi és más témába vágó cikkeket is olvashatnak.

Az együttműködésben az önkormányzatokat is igyekeznek érdekeltté tenni, hiszen a településeken működő és ott adózó vállalkozások sikere a helyhatóságok érdeke is.

A Vállalkozás Vezérlő eKözpontja a www.ekozpont.hu címen található.