Brüsszel új energetikai mantrája szerint a zöldtechnológiák nemcsak a klímaváltozástól, de az orosz energiafüggőségtől is megmentenek majd minket. Az elképzelés teljesüléséhez azonban három olyan problémát is meg kellene oldani, amelyekre egyelőre nincs válaszunk – mondta Hortay Olivér a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében. A Századvég energetikai üzletágának vezetője jelezte: az első kihívást az energiafix radikális átalakítása jelenti. Azaz: milyen forrásból jutunk energiához?

Hirdetés

Az elképzelés megvalósításához nemcsak napelemek és szélerőművek telepítésére, hanem a háztartások fűtési rendszereinek, az iparvállalatok technológiai folyamatainak és a közlekedési eszközöknek tömeges cseréjére is szükség lenne. Az Európai Unió az elmúlt húsz évben rendkívüli erőfeszítések árán is csupán 15 százalékra tudta feltornázni a megújulók arányát, és a jelenlegi 73 százalékos szén-, olaj- és gázfelhasználás ledolgozása aligha megy egyik napról a másikra, és nem is lesz olcsó – magyarázta a szakértő.

Különösen úgy, hogy a megújuló arány növekedésével a költségek is emelkednek. A háztartások fűtési rendszereinek átalakítása szintén időigényes folyamat. A tapasztalatok alapján a leghatékonyabb támogatási programokkal is évente a lakásállomány három százaléka újítható meg – ismertette.

Hortay Olivér szerint az ipari folyamatok egy részében pedig nincs olyan technológia, amely reális alternatívát kínálna. A probléma tehát rövid távon egyszerűen nem oldható meg. A második kihívás az ellátásbiztonság fenntartása.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk