Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és György István területi közigazgatásért felelõs államtitkár (b-j) a Századvég által szervezett Rezsi Konferencia címû rendezvényen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián 2022. március 1-jén
Hirdetés

Kiemelte, a 2010 előtti baloldali kormányok leépítették az állam szabályozói és tulajdonosi mozgásterét, így az nem volt képes megvédeni a magyar családokat a multinacionális energiavállalatok növekvő profitelvárásaitól.

Elmondta, hogy baloldali kormányok alatt az áram ára kétszeresére, a gáz ára háromszorosára emelkedett, a fizetési nehézségekkel küzdő háztartások száma pedig drasztikusan növekedett.

Barthel-Rúzsa Zsolt rámutatott arra, hogy ezzel szemben a jobboldali kormány a magyar családok érdekeinek képviseletét állította törekvéseinek középpontjába, a hatósági tarifák bevezetésével, a nemzeti tulajdon megerősítésével visszaépítette az állam mozgásterét, amivel képessé vált biztonságos és megfizethető energiaellátást garantálni a magyar családoknak.

A sorozatos brüsszeli és baloldali támadásokat követően az elmúlt hónapokban a rezsicsökkentési programnak egy új, külső kihívással, az európai energiaválsággal is meg kellett küzdenie. A nemzetközi piacokon az energia ára korábban elképzelhetetlen szintekre emelkedett, ami számos uniós tagállamban rövid időn belül a lakossági tarifákba is begyűrűzött – tette hozzá.

Korábban írtuk

Barthel-Rúzsa Zsolt rámutatott arra, hogy a megváltozott körülmények hatására az uniós tagállamok energiapolitikája fordulatot vett, és a korábban elutasított magyar rezsicsökkentési program követendő példává vált. Ez a fordulat jó lehetőséget biztosít Magyarország számára, hogy a jövőben az európai energiapolitika még aktívabb alakítójává váljon és a közösség törekvéseit észszerűbb irányba terelje.