Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Szijjártó Péter hozzátette, a kormány 12,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a fejlesztéshez, amelynek nyomán 330 új munkahely jön létre.

A Sisecam Törökország egyik legnagyobb múltú ipari cégcsoportja, amely mára globális szereplővé vált, 150 országba exportálja termékeit, a világban a második legnagyobb üvegáru-gyártó vállalat, 14 országban 43 gyárral rendelkezik. Magyarországon a mostani beruházásnak köszönhetően évente 330 ezer tonna üvegcsomagoló-anyagot állítanak majd elő – mondta a miniszter, aki szerint mindez jelentősen kihat majd a magyar üvegipar, a magyar üveggyártás fejlődésére.

Szijjártó Péter szerint a Sisecam beruházása is azt bizonyítja, hogy helyes volt a keleti nyitás politikája, amelyben fontos szerepet tölt be a Törökországgal mint a világ egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával rendelkező országgal a stabil és folyamatosan javuló kapcsolat építése.

Korábban írtuk

Közölte, Törökországgal az elsők között kötötték meg azt az egyezményt, amelynek értelmében a koronavírus elleni vakcinával beoltott török és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között.

Szijjártó Péter rámutatott, nem geopolitikai és ideológiai kérdésként, hanem az emberi élet megmentésének eszközeként tekintettek az oltóanyagokra, ezért lett az EU éllovasa Magyarország az oltottságot tekintve, és ezért van már több mint 5 millió magyar ember beoltva.

„A sikeres egészségügyi válasz gyors gazdasági kilábalást és újraindítást tesz lehetővé” – mondta a miniszter, aki szerint ezért nem véletlen, hogy az OECD a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó idei becslését 4,6 százalékra javította, jövőre pedig 5 százalékos növekedésre számít.

Kiemelte: míg a világon tavaly 42 százalékkal visszaestek a beruházások, addig Magyarország 140 százalékos növekedést tudott felmutatni ezen a téren.

A magyar kormány beruházás-ösztönzési programjában a világjárvány alatt 1434 vállalat vett részt, és ennek köszönhetően az országban 1700 milliárd forintnyi fejlesztés zajlik – mondta.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt kezdték el a város újraiparosítási programját, amelyben a gépipar és az élelmiszeripar területén számítanak jelentős előrelépésre.

A versenyképesség növelése és a magasabb hozzáadott értékű iparágak megerősítése és Kaposvárra hozatala érdekében két ipari parkot is létrehoznak: az egyiket egy 170 hektáros területen alakítják ki, valamint bővítik a keleti ipari parkot, a Sisecam ott kap majd helyet.