Fotó: ShutterStock/Olleg (illusztráció)
Hirdetés

A jegybanki közlemény szerint kihívást jelent az alacsony hozamkörnyezet és a fogyasztóknak esetlegesen érdeksérelmet okozó ügyletek, miközben a jegybank a minősített otthonbiztosítással, az ingatlanalapok és a spekulatív tőkeügyletek szabályozásával számos kockázatot mérsékelt.

A biztosítási szektor díjbevétele 10 százalék felett bővült tavaly, a növekedés motorja a nemélet ág, azon belül a járműbiztosítások, amit azonban részben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjba beépült biztosítási adó magyaráz. Élet ágon az előző évek átlagához hasonlóan a hagyományos egyszeri és eseti díjak bővültek a legjelentősebben. A biztosítási tartalékok elsősorban a unit-linked konstrukciók révén emelkedtek tavaly, ám ez az idei első negyedévben – a pénzügyi piacok változékonysága miatt – csökkenésbe fordult. A díjbevételeknél viszont nem tapasztalható negatív hatás 2020-ban a jegybank összegzése szerint.

A szektor jövedelmezősége három éve kiemelkedően magas, és bár stabilitása megfelelő, a reálgazdasági hatások már rövid távon kihívást jelenthetnek. Továbbra is alacsonyak a hozamok, nő a vagyonbiztosítások kárszükséglete, és szükséges az ügyfeleknek esetlegesen jelentős érdeksérelmet okozó kockázatok mérséklése is – közölte az MNB.

Korábban írtuk

A jelentés szerint az intézmények száma és a taglétszám is csökkent tavaly az önkéntes pénztáraknál, amelyeknél az öregedő tagi állomány a szektor jövőbeni fenntarthatóságát illetően jelent kihívást. A nyugdíjpénztári tagi befizetések kis mértékben, míg a munkáltatói hozzájárulások jelentősen csökkentek.

Az egészség- és önsegélyező pénztáraknál az egyéni befizetések növekedése sem tudta ellensúlyozni a munkáltatói hozzájárulások jelentős visszaesését, többek között ennek nyomán az intézmények tavaly is negatív működési eredménnyel zártak.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak ezzel szemben a korábbi évekhez hasonlóan nyereségesen működtek 2019-ben, a tagok befektetésein pedig 9,8 százalék hozamot értek el. A koronavírus miatti gazdasági következmények egyelőre nem hatottak negatívan a szektor be- és kifizetéseire, ezzel együtt az idei első negyedévben a hozamesés miatt a fedezeti tartalékok 6,9 százalékkal csökkentek tavalyhoz képest.

Az MNB jelentése fogyasztóvédelmi téren az egyik legfontosabb lépésnek nevezi a tavaly kidolgozott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás koncepciót, amelynek nyomán 2020 végére megélénkülhet a lakásbiztosítási piaci verseny.

Kiemelték, hogy az átfogó fogyasztóbarát szemlélet előfutárának tekinthető – korábban bevezetett – etikus életbiztosítási szabályozások átláthatóbbá tették a költségeket és a termékek jellemzőit, a pénztári szektor átláthatóságát pedig a tavaly kialakított pénztári teljes költségmutató (TKMNYP) erősítette.

A jegybanki jelentés szerint kissé nőtt tavaly a bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozások száma. E szektorban továbbra is a hitel- és pénzkölcsönnyújtásból eredő követelésállomány a meghatározó, amelyet a pénzügyi lízing, a work-out, és a folyó faktoring követelésállomány követ. A magas koncentráltság jele, hogy a portfólió négyötöde 25 pénzügyi vállalkozásnál van. A szektor jövedelmezősége jelentősen javult.

Jogszabályi előírás nyomán 2020-tól nőtt a pénzügyi vállalkozások induló tőkéjének mértéke, ám a bankfüggetlen pénzügyi vállalkozások mintegy fele már 2019 végén is megfelelt e követelménynek.

Az MNB továbbra is kiemelten figyeli a kisösszegű (főképp kézizálog) hiteleket nyújtó intézmények teljes hiteldíj-mutató (THM) számítási módszertanát, a THM maximumra vonatkozó szabályok betartását, és a vonatkozó ügyféltájékoztatási gyakorlatot is.

A tőkepiacon a befektetési szolgáltatók forgalma 6 százalékkal, a kezelt ügyfélértékpapír-állomány értéke 11,3 százalékkal nőtt tavaly. A befektetési vállalkozási szektor jövedelmezősége 2019-ben történelmi csúcsot ért el, adózott eredménye 34 százalékkal haladta meg az előző évit. Valamennyi befektetési vállalkozás tőkeellátottsága megfelelő, a szektor tőkemegfelelési mutatója 22,5 százalékra nőtt.

Az idén az első negyedévben a befektetési szolgáltatók kiugró – az előző negyedévhez képest 29,5 százalékkal magasabb – tőkepiaci forgalmat realizáltak, az ügyfélértékpapír-állomány piaci értéke viszont 9,6 százalékkal csökkent. A Budapesti Értéktőzsde 2020. évi első negyedéves összforgalma 45,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – közölte az MNB.