Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a visegrádi országok munkaügyi minisztereinek budapesti találkozóján a Várkert Bazárban 2021. október 18-án
Hirdetés

Bodó Sándor kiemelte, a tanácskozáson kiderült, hogy a vírushelyzet mind a négy országban jobban sújtotta az alacsonyabb végzettségűeket és a 25 év alatti fiatalokat. Egyúttal megállapították, hogy a távmunka most már tartósan jelen van, és meg is marad a visegrádi országokban.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta, az egyeztetésen felmerült, hogy a 25 év alattiak egy szakmával nem lehetnek biztonságban, ezért számukra is lehetőséget kell adni a munkahelyi belső képzésekben való részvételre, mert ez lehet garancia arra, hogy tartósan tudjanak ott maradni az adott munkahelyen. 

Bodó Sándor közölte, Magyarországon a munkahelyi képzések támogatására 70 milliárd forint áll rendelkezésre, emellett a fiatalok foglalkoztatását segíti majd a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége, ami jövőre lép hatályba.

A tanácskozáson elfogadtak egy nyilatkozatot, amely értelmében a V4 országok egyebek mellett elkötelezettek a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportok segítése, valamint nemzeti értékeik védelme mellett. A nyilatkozat az európai minimálbérrel összefüggő álláspontjukat is tartalmazza, amely szerint a V4-ek úgy vélik, hogy ez Magyarország és a többi visegrádi ország számára versenyhátrányt jelentene – mondta Bodó Sándor.

Korábban írtuk