Járműipar, műanyagipar, vegyipar

A Honsa, a Parafix és a Simon Plastics összesen 1 milliárd 670 millió forintnyi beruházást hajtanak végre, megvédenek 619 munkahelyet és ehhez 833 millió forintnyi állami támogatást kapnak.Mindhárom vállalat már az új világgazdasági korszakra történő felkészülés jegyében nyújtotta be a pályázatát, hiszen kapacitást növelnek, új technológiákat vetnek be, új terméket fognak előállítani és új piacokra lépnek be. Ezáltal az új világgazdasági versenybe egy olyan rajtpozícióból tudnak beszállni, amely a többieknél kedvezőbb lesz.

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 3. Juni 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter hozzátette, a versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták. A fejlesztéseknek köszönhetően 143 618 munkahelyet sikerül megvédeni, ehhez a kormány 178,5 milliárd forintnyi támogatással járul hozzá.

Kiemelte, a pályázók döntő többsége, 627 vállalat magyar tulajdonú, ami a miniszter szerint azt jelenti, hogy „létrejött egy erős magyar vállalati szektor, amely még a legnehezebb időkben is ütésálló tudott maradni”. A magyar vállalatok után a legtöbb pályázat a német és az osztrák tulajdonú cégektől érkezett.

Szijjártó Péter a program nyomán a következő hónapokban megvalósuló 377 milliárd forintnyi beruházást egy kisebb csodaként értékelte, mert – mint mondta – a jelenlegi világgazdasági körülmények között nagyon kevés olyan nemzetgazdaság van, ahol hasonló összértékű fejlesztésekkel számolhatnak a következő hónapokban.

Korábban írtuk

Mind a világpolitika, mind a világgazdaság átalakul, semmi nem lesz ugyanolyan, mint a koronavírus-járvány előtt. Ebből következően a magyar nemzetgazdaságnak és azon belül a magyar vállalatoknak is egy teljesen új világgazdasági versenyben kell majd helytállniuk – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető szerint Magyarországnak 10 évvel ezelőtt egyszer már szembe kellett néznie hasonló kihívásokkal, csak akkor a gazdaság szinte a végletekig le volt gyengülve. Most azonban 10 év munkájának eredményeként a magyar gazdaság Európa egyik legversenyképesebb gazdaságává vált, amely a leggyorsabb növekedési ütemet tudta felmutatni Európában, a foglalkoztatottak száma pedig soha nem volt olyan magas a rendszerváltás óta mint 2019 végén.

Szijjártó Péter közölte, továbbra is munka központú gazdaságpolitikát folytatnak, ennek részeként a munkahelyeket meg fogják védeni és annyi új munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus tönkretesz. Mindehhez azonban beruházásokra van szükség, ezért döntött úgy a kormány, hogy az Európai Unió új szabályait kihasználva 800 ezer euró támogatást ad azoknak a vállalkozásoknak a beruházásaihoz, amelyek vállalják a munkahelyek megtartását.

Szerdán újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Honsa Alkatrész Kereskedelmi Kft. 564,81 millió forintos beruházása 282,4 millió forint állami támogatást kap. A Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. 577,35 millió forintos beruházása 287,27 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Simon Plastics Kft. 525,82 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 262,91 millió forinttal járul hozzá.

Andreas Koller, a Honsa Kft. ügyvezetője elmondta, az autóipari beszállító vállalat már több mint 20 éve tevékenykedik Pécsen. A beruházásnak köszönhetően magasabb hozzáadott értékkel bíró termékeket tudnak előállítani, ezáltal termékkínálatukat és piaci részesedésüket is növelni tudják.

Krasznay Dávid, a Parafix Hungária cégvezetője elmondta, hogy a társaság precíziós ragasztás-technikai megoldásokat gyárt már 17 éve Magyarországon, elsősorban az autóipari cégek számra. Még 2017-ben kezdték meg a második gyár építését Ercsiben, a most kapott támogatásnak köszönhetően be tudják fejezni a munkálatokat. Ezen felül pályázatukban a meglévő mintegy 80 dolgozó és a céggel kapcsolatban álló 80 alvállalkozó megtartását és a foglalkoztatottak számának emelését is vállalták.

Simon Péter, a Simon Plastics Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Fejér megyében működő társaság elsősorban autóipari alkatrészeket gyárt, a cég a pályázatában kapacitásainak bővítését és hatékonyságának növelését vállalata.