„Magyarországon csendes adóforradalom zajlik, megtettük az első lépéseket, hogy az Európai Uniós, sőt a globális gazdaság egyik leghatékonyabb adórendszerét vezessük be” – írta bő egy évvel ezelőtti tanulmányában Matolcsy György. Ekkor a Fidesz már meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek választási programjának megfelelően a családok javára csoportosították át az adókedvezményeket, sőt a gazdasági stabilitás érdekében olyan különadókat is bevezettek, amelyek ugyan találkoztak a széles társadalom egyetértésével, ám korábban csak elvakultnak tekintett közgazdászok mertek álmodozni róluk.

Ahogy a választások utáni időszakban a nemzetgazdasági miniszter fogalmazott: a polgári magyar kormány fel akart hagyni az egyensúlyteremtésnek azzal a formájával, ahol a költségvetés stabilitását az újabb és újabb lakossági megszorítások biztosították. A forradalom lényege, hogy helyette olyan rétegeket vonnak be az adófizetésbe, amelyek korábban gyakorlatilag mentesültek a közteherviselés alól. S az így befolyó pénzekből még a családi adókedvezmények bővítésére is tellett.

Többen a közteherviselésben

A kicsiknél többet hagyni, a nagyoktól többet elvenni. Így is megfogalmazható az adóforradalom cégvilágra gyakorolt hatása. Ami pont fordítottja annak az adópolitikának, amit két évtizeden keresztül, a rendszerváltozás óta folytattak a magyar kormányok.

A Demokrata többször megírta: a kilencvenes években, de az ezredforduló utáni időszakban is, a „tőke becsalogatását” elképesztő mértékű adókedvezményekkel próbálták ösztönözni a döntéshozók. Aminek eredményeként a magyar vállalkozók gyakorlatilag másodrendűnek érezhették magukat saját hazájukban.

A 2000-ben végzett kutatások szerint míg például a hazai kis- és középvállalkozások gyakorlatilag 18 százalékos társasági kulccsal adóztak, a betelepült multinacionális cégeknél – a számtalan kedvezmény miatt – csupán 6,7 százalék volt a nyereségre vetített tényleges adókulcs (Demokrata, 2000/34).

A külföldnek kedvező egyenlőtlen elbírálás jól tükröződött abban is, hogy az uniós csatlakozás időszakában (és az utáni jövő években is) az adókedvezmények 93 százalékát a nemzetközi befektetők szívták fel.

Az adóforradalom eredményeként mindez hirtelen megfordult. Míg az 500 millió forintnál kisebb árbevételű cégeknek 10 százalékra mérsékelték a társasági adót, az ennél nagyobb vállalatok (s ide tartozik szinte az összes multinacionális cég) számára továbbra is a 19 százalék maradt érvényben. Ráadásul az adórendszer eddigi kedvezményezettjei számára további terheket, az ágazati különadók rendszerét is bevezette a kormányzat.

Nem kis tételről van szó: az energiaszektor, a távközlési vállalatok, a biztosítók s leginkább a pénzintézetek különadójából tavaly 350 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, ami szinte pontosan megegyezik a teljes társasági adóból származó 356 milliárdos bevétellel.

Gyökeresen új szemlélet szerint formálták át a magánszemélyek adózását is. Az alacsony keresetűek helyett a rendszer kedvezményezettjei a családosok lettek. Korábban ugyanis a minimálbér környékén keresők jövedelemadó-mentességét azok is kihasználhatták, akik valójában magasabb, ám részben feketén felvett fizetéssel rendelkeztek.

A Fidesz-kormány kezdettől vallja: az adófizetést a fogyasztás irányába szeretnék eltolni, ott ugyanis nem lehet eltitkolni a jövedelmeket. Ezért a jövedelemadó-rendszerben mindenki számára bevezették a – korábban legalacsonyabbnak számító – 16 százalékos adókulcsot, ami mintegy 300 milliárd forinttal növelte a munkavállalók anyagi forrásait.

A kormány szerint ez a változás elismeri és ösztönzi a többletmunkát, még akkor is, ha ezzel párhuzamosan megszüntették a korábban a munkavállalók bő egyharmada által igénybe vett – és gyakorlatilag nullaszázalékos szja-kulcsot jelentő – adójóváírás gyakorlatát. Jelentősen emelték ugyanakkor a jövedéki adókat, s a világon elsőként bevezették a 27 százalékos áfát.

Az átrendezés látványosan tükröződik a költségvetési számokban. Míg 2010-ben 865 milliárd forintnyi jövedéki adót és 2314 milliárd forint áfát zsebelhetett be a költségvetés, 2012-re ugyanezek 929, illetve 2747 milliárdra nőttek. A vállalati különadókból és a fogyasztási adóemelésekből befolyó többletet a kormány részben a költségvetés stabilizálására, részben pedig a családosok támogatására fordította. A jövedelemadóból jóváírható családi adókedvezményekkel évi 180 milliárd forintot hagyott – leginkább a két- és háromgyermekeseknél – a kormányzat.

A fogyasztási adók irányába történő átrendeződést példázza, hogy míg 2010 előtt a GDP 24 százalékára rúgtak a jövedelmet terhelő adók, 2011-től ez 20 százalékra mérséklődött. A fogyasztási típusú adók aránya ugyanekkor 14-ről 16 százalékra nőtt.

Mélyítik az adóforradalmat

Az utóbbi hónapokban elhangzott tervezetek szerint a Fidesz–KDNP szövetség tovább mélyítené a 2010-ben megkezdett adóforradalmat. Az ágazati különadók rendszerét több hosszabbítás után immár határidők nélkülivé tették – a miniszterelnök legutóbbi kijelentése szerint akár egy-két évtizedig is fennmaradhatnak. Sőt, újabb ágazatok bevonására is sor kerülhet, amit példáz a reklámadó bevezetésének lebegtetése vagy épp a külföldi fuvarozókat sújtó használatarányos útdíj.

De filozófiáját tekintve ide sorolható a rezsicsökkentés is, ahol leginkább az áram- és gázszolgáltatók az elmúlt évek extranyereségéből fizetnek most vissza. A kormány a hírek szerint az őszi hónapokban a háztartási energiaköltségek újabb visszavágására is sort kerít.

Az idei évtől bevezetett tranzakciós illeték egyfajta köztes megoldás az ágazati különadók és a fogyasztási típusú adók között. Alanya ugyanis a bankrendszer, ennyiben tehát az első kategóriába tartozik. Mivel azonban mértékét az ügyfelek átutalásai (vagyis fogyasztása) határozza meg, ráadásul tovább is hárítható rájuk, fogyasztási típusú adóként is értelmezhető. De bármelyiknek is tekintjük, illeszkedik a kormány új adópolitikájába.

A fogyasztási adók térnyerésében újabb lépést jelenthet Orbán Viktor néhány héttel ezelőtti felvetése. Amelyben a magyar kormány kéri az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze egy 30-35 százalék körüli, úgynevezett luxus áfakulcs bevezetését.

Az extraterhet a gépkocsikra, ékszerekre és hasonló termékekre vetnék ki. A családok támogatásának újabb lépése pedig a már be is jelentett kedvezményszélesítés. Eszerint januártól nemcsak a jövedelemadóból, hanem a tb- és nyugdíjjárulék-fizetésből is levonhatják a gyermekek után járó kedvezményt azok, akik alacsonyabb fizetésük miatt eddig nem tudták teljes mértékben igénybe venni. Mindez kormányzati becslések szerint további 50-70 milliárd forintot hagy a kettő vagy annál több gyermekes családoknál.

A gazdaságpolitika irányát példázza az is, hogy több elemzés párhuzamba állította a családi adókedvezmény kibővítését a legutóbbi, júniusi Varga-csomaggal, ahol a pénzügyi vállalkozások, a kőolaj- és földgáztermelők, valamint a telekommunikációs szektor újabb terheléséről döntöttek. Eszerint a százmilliárdos többletteher valójában a családbarát adópolitika újabb lépéseit alapozta meg (Demokrata, 2013/26).

A Fidesz eltökéltségét mutatja, hogy a rengeteg érdeksérelemmel járó új adórendszer mellett a széles nemzetközi ellenállás sodrában is ki mert állni. A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió vagy épp a nemzetközi hitelminősítők az első években folyamatosan az államcsőddel riogatva próbálták megtörni a kormányt. Állításukkal szemben, miszerint ez a fajta adórendszer nem fenntartható, a magyar kormánynak éveken át Európa legjobb költségvetési számaival kellett bizonyítania, míg végre elfogadták a különutas magyar adópolitikát.

A magyar módszerek, vagy ha úgy tetszik, a nemzeti szempontok előtérbe helyezése ma már minta több más országban is (Demokrata, 2013/19), ám ehhez két és fél éves nyomást kellett elviselnie a kormánynak.

Ellenzék: vissza a múltba

A baloldali ellenzék gazdasági programjaiban nagyrészt a 2010-et megelőző időszak adópolitikája jelenik meg. A különadók és a fogyasztási típusú adók helyett tehát visszatérnének a személyi jövedelemadó fokozott terheléséhez – bár kétséges, hogy ebből elegendő bevételre tehetnek szert a kiegyensúlyozott költségvetéshez. A különadókat tehát csökkentenék, bizonyos fajtáit megszüntetnék, a bankadót például a nyugat-európai szintre – a jelenlegi magyarnak hozzávetőlegesen az ötödére – mérsékelnék. A 27 százalékos áfát csökkentenék, bár elismerik, hogy ez komoly rést ütne a költségvetésben, ezért itt a fokozatos mérséklés mellett érvelnek. A személyi jövedelemadó terén visszaállítanák a minimálbér környékén keresők adójóváírási lehetőségét, ami gyakorlatilag adómentessé tenné keresetüket. A jelenlegi 16 százalékos, egykulcsos rendszerrel szemben ugyanakkor – szintén hasonlóan a korábbi rendszerhez – bevezetnék a sávos adózást. Az MSZP adótáblája szerint az alsó kulcs 15, a középső 25, a felső pedig 30 százalék körül lenne.

Az „igazságtalan egykulcsos adórendszer megszüntetése” az MSZP-nek és az Együtt-PM szövetségnek is kezdettől egyik fő ígérete. Az Együtt számításai szerint az átrendezés keretében mintegy 300 ezer embernek nőne az adóterhelése, 4 millióan ugyanakkor jobban járnának. Növelnék a társaságiadó-terhelést is. Bár a jelenlegi 10 és 19 százalékos kulcsok maradnának, a jelenlegi 500 millió forintról 40-50 millió forintra csökkentenék a kedvezményes kulcs igénybevételéhez engedélyezett árbevételt. Az MSZP csökkentené az élelmiszerek áfakulcsát is.

A családi adókedvezményeket az összes baloldali párt megtartaná – emlékezetes, hogy 2002-ben kivezetésük mellett döntöttek. Sőt, a 2011 óta érvényes 3 hónap helyett 9 hónapra emelnék az álláskeresési járadék folyósításának hosszát.

A Jobbik gazdasági programjában szintén szerepel a sávos jövedelemadózás visszahozása, a magasabb keresetek egyre fokozódó terhelésével. A párt a különadók közül a tranzakciós illetéket leginkább átháríthatósága miatt támadta, vagyis a rendszert alapvetően megtartanák. A távközlési szektor kivételével, amelynek adóztatását hibának tartják, mivel a gazdaság egyik húzóágazatáról van szó. A családi adókedvezmények helyett a Jobbik bevezetné a családi adózást, ahol összevontan jelenne meg a családot alkotók jövedelme. A gyermekneveléshez szükséges termékek és szolgáltatások áfakulcsát pedig nulla százalékra csökkentenék.

Az LMP honlapján még nem olvasható gazdasági program. Korábban az úgynevezett zöldadók bevezetéséből kívánták csökkenteni a munkára rakódó járulékterheket. Jelenlegi megnyilvánulásaik közül hasonló zöld elemnek látszik a repülőjegyekre kivetendő különadó, valamint a zöldség, gyümölcs áfájának 5 százalékra mérséklése. A jövedelemadó tekintetében az LMP is bevezetné a sávos rendszert, s a 10 százalékos társasági adót is csupán 40-50 millió forintig hagynák meg.

Egyetlen út

– Nem fogunk a levegőbe ígérgetni, nem követjük el azt a hibát, mint 2006-ban – mondta még tavaly Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Ígéreteik ezúttal tényleg nem ígérnek földi kánaánt, ám kiegyensúlyozott költségvetés mellett épp úgy nem látszanak megvalósíthatónak, mint a korábbi időben. Ha ugyanis csökkentenék a különadókat, s előbb-utóbb az áfát is, emelnék a szociális juttatásokat, s megtartanák a családi adókedvezményeket, az így kieső 400-500 milliárd forintot aligha tudnák pótolni a kedvezményes társaságiadó-jogosultság megnyirbálásából – főleg, hogy a baloldal az eva kulcsát is csökkentené –, valamint a többkulcsos személyijövedelemadó-rendszer visszahozásából. Különösen, hogy állításuk szerint az általuk preferált rendszerrel a dolgozók 90 százaléka jobban járna…

A baloldal programjaiban újra ott tátonganak tehát a múlt csapdái. Ne feledjük: a párt nemcsak Gyurcsány 2006-os ámokfutása során volt képtelen teljesíteni a deficitre szóló ígéreteit, de a Medgyessy-korszakban is évente 7-8, a gyurcsányi megszorítások után is 4, illetve 5, s Bajnai Gordon kormánya alatt is 4,6 százalékos államháztartási hiányt halmozott fel. A szocialistáknak ugyanis soha nem volt erejük, hogy teljes egészében megvalósítsák a kiegyensúlyozott költségvetéshez elvárt megszorításokat, a nemzetközi szervezetekkel vagy a nemzetközi pénzvilággal ugyanakkor nem volt merszük szembe menni. Így csak a megvalósíthatatlan kompromisszumok, a vágyakkal összekevert célok s végső soron a trükközés maradt számukra.

Az ellenzéki adóprogramok ugyanazért erőtlenek, amiért egyelőre az ellenzék politikai jelenléte is az. Az elmúlt években ugyanis a jelenlegi kormány bebizonyította, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amely kiegyensúlyozott költségvetés mellett is képes szinten tartani a lakosság életszínvonalát.

Mindezt fényesen igazolják a Fidesz változatlan népszerűségi mutatói, amelyek igazi kuriózumnak számítanak a válság sújtotta Európában, amikor a lakossági elégedetlenség sorra buktatja a kormányokat.

Ha a Fidesz–KDNP páros jövőre is nagy többséggel nyeri az országgyűlési választásokat, abban döntő szerepe lesz a párt nemzeti adópolitikájának. Erre pedig a jelenlegi sikerek időszakában, amikor immár az unió is elismeri a magyar eredményeket, nehéz rátromfolni.

Kárász Andor