„Az ön államadóssága 280 964 forint” – olvasható a budapesti BAH-csomópontnál kihelyezett fideszes óriásplakáton, ahol a számlálók naponta gördülnek, s minden reggel 440 forinttal magasabb összeg sokkolja az arra járókat. A párt számításai szerint ugyanis naponta ennyivel nő Magyarországon az egy főre jutó adósságállomány. A plakát kiragasztásakor Rogán Antal frakcióvezető-helyettes további adatokkal bombázta a megjelent újságírókat. Eszerint az elmúlt két évben az ország államadóssága 2752 milliárd forinttal nőtt, s immár meghaladja a 11 ezer milliárd forintot. Ebből jön ki az egy főre jutó 281 ezer forintos mennyiség. „Lavinát indított el a kormány, az adósság-hólabda napi 500 millió forinttal nő, s ha ebben a tempóban gyarapodik tovább, 2007-re maga alá temeti Magyarországot” – kommentálta a helyzetet a fideszes politikus.

Elfeledett veszély

Kétségtelen, Magyarország adósságállománya két év alatt 8173 milliárd forintról 11 025 milliárd forintra nőtt, vagyis 35 százalékkal gyarapodott. Újra derengeni látszik tehát egy már-már elfeledett veszély, az adósságcsapda fenyegető réme. Ami nem is csoda: a kormány túlköltekezése 2002-ben rekorddeficitet, s 2003-ban is rekord közeli költségvetési hiányt okozott. A lyuk betapasztására pedig immár nem állnak rendelkezésre a kilencvenes évek közepén alkalmazott módszerek: eladható állami vagyontárgyak alig vannak, s újabb nyugati nagyvállalatok betelepülésére sem nagyon számíthatunk.

Ellentétben tehát az elmúlt nyolc-kilenc év gyakorlatával, a hagyományosan túlköltekező magyar költségvetés ezúttal csak az adósságállomány növelésével tudja fedezni a többletkiadásokat. S a rekord-túlköltekezés miatt gyakorlatilag két év alatt szétfoszlani látszik az az előnyös helyzet, amit a kilencvenes évek közepén oly sok megvonással teremtett meg az ország. Pedig a korábbi évek igazi sikertörténetnek tűnnek: 1995-ben az államadósság még a GDP 86 százalékára rúgott, ami 1998-ra 61 százalékra esett vissza. A tendencia a Fidesz-kormány alatt is folytatódott: 2001 végére az államadósság már csak a GDP 53 százalékán állt. A két időszak között csupán annyi volt a különbség, hogy míg a Horn-kormány inkább a privatizációs bevételekből és a működőtőke-beáramlásból csökkentette az adósságot, addig az Orbán-kormány alatt a felpörgő gazdasági teljesítmény volt a további csökkenés oka. Az 53 százalék egyébként megfelel a közgazdasági ajánlásoknak: szakértők szerint 50 százalék körül van az a szint, ahol a felvett hitel még többet lendít az ország gazdaságán, mint amivel a későbbi kamatfizetés megterheli azt. Aztán 2002-ben megtört a kilenc éve tartó tendencia: az államadósság a GDP 57, majd 2003-ban 59 százalékára nőtt.

Az okokról megoszlanak a vélemények. A Fidesz szerint az adósság a Medgyessy-féle száznapos osztogatások miatt szaladt el, hiszen emiatt zárt a költségvetés tavalyelőtt 1580, s tavaly is 1054 milliárd forintos hiánnyal. Az MSZP-SZDSZ-koalíció viszont állítja: olyan kötelezettségeket örökölt az előző kormánytól, amelyek maguk okozták a hiányt. Bár a lakáshiteleken kívül konkrétumokat nem tudnak megnevezni, a kormányfő egyfajta elszámolást emleget, amit kormányváltáskor elmulasztottak megtenni, pedig abból mindenki láthatná, milyen terheket hagyott a Fidesz-kormány utódjára. (Bár nehezen képzelhető el, hogy az a kormány, amelyik külön államtitkárságot állított fel elődje pénzügyeinek felülvizsgálatára, leütés nélkül hagyott volna ekkora ziccert.) Ami tény: 2002-ben a két kormány 1505 milliárd forinttal növelte az adósságot, 2003-ban pedig a Medgyessy-kormány további 1364 milliárd forinttal, majd most januárban, egyetlen hónap alatt 427 milliárd forinttal. Göndör István MSZP-frakcióvezető szerint azonban így sincs semmi baj: Magyarország államadóssága még így is kisebb, mint amit az Európai Unió elvár.

A fejletlenek igyekeznek

Kétségtelen, a GDP 59 százalékára rúgó adósság még éppen kisebb a 60 százaléknál, amit az Európai Unió előír az eurót bevezetni kívánó tagállamok számára. Sőt, az utóbbi évek válsághelyzetében maga az unió sem tudja teljesíteni a saját maga által kiszabott előírásokat: a tagállamok összesített átlagos adósságrátája 64 százalékon áll. Bizonyos tagországokhoz képest pedig szinte irigylésre méltónak gondolhatjuk helyzetünket: Belgiumban például az adósság 100,5 százalékos, Görögországban 102,4 százalékos, Olaszországban pedig 106,2 százalékos! Meglepő, de még Németországnál és Ausztriánál is kedvezőbbnek látszik helyzetünk, ott ugyanis 64,2, illetve 65 százalékos az adósságmutató. Nem mindegy ugyanakkor, hogy az adósság az eurózóna 2,5 százalékos éves kamatával vagy a Magyarországon éppen aktuális 12,25 százalékos kamattal növekszik.

A csatlakozó országokhoz képest már kevésbé jó a helyzetünk. Furcsa paradoxon látszik ugyanis Európában: minél fejletlenebb egy ország, annál fontosabbnak érzi, hogy betartsa az Európai Unió előírásait. Ennek megfelelően a két „nyugat-európai” csatlakozó, Ciprus és Málta eladósodottabb hazánknál, mindkettőnél 72 százalékos az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Málta éppen tavaly rontott sokat bizonyítványán, amikor még a magyarországi rekordnál is jelentősebb, 9,7 százalékos költségvetési hiánnyal zárt. A nyolc kelet-európai csatlakozó között viszont egyértelműen mi vagyunk a legeladósodottabb ország. Igaz, ez már 2000-2001-ben is így volt, akkor azonban még jóval közelebb voltunk a térségben szokásos 20-30 százalékos szinthez.

A kelet-európai élmezőnyt a balti államok vezetik. Észtországban csupán 5,8 százalékos az államadósság, s a költségvetés – a mifelénk szokásos hiány helyett – évek óta növekvő többlettel (tavaly például 2,6 százalékos többlettel) zár. Lettországban már deficites a költségvetés, ennek mértéke azonban csak a minimális 1-2 százalék között mozog, ennek megfelelően eladósodottságuk is csupán 15,6 százalék. Hasonló mértékben deficites Litvánia költségvetése, náluk az államadósság 21,9 százalék. A balti államok tetszetős számai azonban rendkívül kemény, „önmegszorító” rendszert takarnak. Az Oroszország szájában fekvő, még kelet-európai viszonylatban is szegénynek számító kis államok tudták, csak úgy pályázhatnak az uniós tagságra, ha tökéletes eminensnek bizonyulnak. Így már a csatlakozás lehetőségének a felmerülésekor bevezették az úgynevezett valutatanácsi árfolyamot: nemzeti pénzüket fix árfolyamon az euróhoz kötötték, és lemondtak a pénzteremtés lehetőségéről. Ennek megfelelően az országban levő pénz mennyiségét csak az export-import folyamatok szabályozzák. Többletkivitel esetén több pénz áramlik az országba, így nőhet a fogyasztás és az életszínvonal. Ha viszont a kivitel alatta marad a behozatalnak, csökken az országban rendelkezésre álló pénz, vagyis csökken a fogyasztás, ami automatikusan helyre is állítja a folyamatokat. Ma már a balti államok a gazdasági egyensúly mintaképeinek számítanak, bevezetésekor azonban a rendszer hatalmas sokkot okozott a leamortizálódott szovjet ipar romjain.

A baltiakat Kelet-Európa legmagasabb életszínvonalú országa, Szlovénia követi. Az ország egyfajta kelet-európai paradicsom: magas fizetések, egyenletes növekedés, kiegyensúlyozott költségvetés jellemzi. Költségvetési hiánya a magyar harmadán-ötödén, évi két százalék körül mozog, s ezt is csupán az államadósság kamatkiadása okozza. Maga az adósság évek óta a GDP 27 százalékán áll.

Magyarország mellett kifejezetten rosszak az egykori „kelet-európai élcsapat” másik két tagjának, Lengyelországnak és Csehországnak a mutatói. Lengyelország költségvetési hiánya évek óta nő, négy év alatt 1,8 százalékról 4,1 százalékra gyarapodott. Ennek megfelelően államadóssága is 36,6 százalékról 45,4 százalékra nőtt. Még szégyenletesebb (és a magyar rekordot is felülmúlja) a cseh produkció. Csehország 2000-ben 4,5 százalékos költségvetési hiányt produkált, amit a következő két évben 6,4 százalékra növelt, majd tavaly még számunkra is elképzelhetetlen, 12,9 százalékos hiánnyal zárt. Így az ország négy év alatt megkétszerezte államadósságát – ami viszont még mindig alacsonyabb a magyarnál, 37,6 százalékos.

Sajátos a negyedik visegrádi ország, Szlovákia helyzete. Az uniós szekérre az utolsó pillanatban felpattant, erőforrásokat és modern termelési rendszereket is nélkülöző, aránylag szegény ország az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tesz a gazdasági felzárkózás érdekében. Ennek része a korábbinál nagyobb költségvetési fegyelem. A 2000-ben még 12,3 százalékos (!) költségvetési hiányt négy év alatt 3,6 százalékra nyomták le. Ennek megfelelően stabilizálódott, majd csökkenni kezdett a korábban ijesztő adósságállomány, s manapság Szlovákia harmadával kisebb terhet nyög hazánknál: eladósodottsága csupán 42,8 százalékos. A fegyelem azonban súlyos csapást mért az életszínvonalra. A korábban ingyenes egészségügyi ellátást például orvoslátogatási díjjal, gyógyszerreceptdíjjal terhelték, s általában is erősen megnyirbálták a szociális kiadásokat, aminek veszélyeire a néhány héttel ezelőtti cigánylázadás hívta fel a figyelmet.

A kamatteher átka

A gyógyszerárak befagyasztásából úgy tűnik, most Magyarország is megpróbálja visszafogni az államháztartás jóléti kiadásait. Igaz, ez esetben a megszorítás a gyártókat sújtja, a Draskovics-csomag többi intézkedése (önkormányzatok, oktatás költségvetésének lefaragása) alól azonban aligha húzhatja ki magát a lakosság. Az egészségügyi csomag körül kialakult vita egyébként pontosan mutatja az aránylag magas adósságállomány hátulütőit. A kormány azt mondja, magasak a gyógyszerekre fordított állami kiadások, ami (az egyébként alultervezett) a gyógyszerkasszához képest kétségtelenül igaz. Másrészt viszont, ha összehasonlítjuk az egészségügyre fordított kiadásokat, láthatjuk, hogy Kelet-Európa más országaiban (Szlovéniában, Csehországban) a hazainál lényegesen bőkezűbb egészségügy finanszírozására is van keret (Demokrata, 2004/12). Az eltérő lehetőségek magyarázata egyszerű: az ő költségvetésüket nem terheli a magyarországihoz hasonló adósságszolgálati kötelezettség. Ne feledjük: csak a kamatok tavaly 800 milliárd forinttal terhelték a magyar költségvetést. Másképp fogalmazva: ha a tavalyi 5,9 százalékos költségvetési hiányból levonjuk a kamatfizetésre fordított pénzeket, a hiány csupán 1,8 százalék lenne, ami kacagva megfelel a legszigorúbb európai normáknak.

Rogán Antal így fogalmazott: „eddig, és ne tovább, meg kell állítani az adósságállomány növekedését, különben a jövőnket éljük fel”. Ezzel látszólag most már a kormány is egyetért, a Draskovics-csomag intézkedései ebbe az irányba mutatnak. Konkrétumok ugyanakkor még nem bizonyítják, hogy a visszafogott takarékossági intézkedések valóban hoznak-e fordulatot. A költségvetés januári számai kedvezőtlenebbek, a februári adatok kedvezőbbek a vártnál, tendencia azonban még nem alakulhatott ki. Félő azonban, hogy a kormány későn ébredt: két évvel a választások előtt igen valószínűtlen, hogy belefognának egy valóban szigorú kiegyensúlyozó csomagba. Ebben az időszakban ugyanis a világ minden táján törvényszerűen felpuhulnak a költségvetések.