A modern talajanalitikai vizsgálatok eredményeként napjainkban már képesek vagyunk számszerűsíteni az egyes földfélék víztartalmát, nedvszívó képességét, lúgosságát, a különböző meteorológiai viszonyok vagy éppen a műtrágyázás hatását. Az adatok számítógépes térképre kerülnek, vagyis az ország bármelyik pontjáról bármelyik földtábla értéke megismerhetővé válik. Ez az európai uniós támogatások elosztása szempontjából sem haszontalan.

A Monarchia lidérce

A korabeli földminősítők természetesen nem támaszkodhattak ilyen rétegzett ismeretekre. Ám az akkori célokhoz egyszerűbb módszerek is elegendőek voltak.

– A földek minőségi különbségének számszerűsítését leginkább adóbevételi szempontok ösztönözték – magyarázza Máté Ferenc, a Veszprémi Egyetem tanára. – Vagyis az ötlet már az első központosító törekvések, II. József uralma alatt felmerült, akkor azonban megbukott az adómentességet élvező nemesi vármegyék ellenállásán. A nemesi adómentességet végül csak az 1848-as forradalom törölte el, majd a kiegyezés után a gyakorlatban is sor került a földek felértékelésére.

A talajokra nézve azonban akkoriban még semmilyen tudományos ismeret nem állt rendelkezésre. Az országot járó felmérő biztosok így csak a helyiek elbeszélésére hagyatkozhattak: melyik földdel mennyit kell dolgozni, mennyit hoz, mely növényekből legbőségesebb a termés. A biztosok a föld értékét az egy hektárról kinyerhető tiszta jövedelemmel határozták meg: ez lett a korona, majd később, a pénzromlás időszakában az aranykorona. Vagyis aranykorona-érték a Monarchia 120 évvel ezelőtti viszonyait tükrözi: egy kissé sziklás, vékony termőrétegű, kötött talajú birtok akkoriban 7-8 koronát jövedelmezett hektáronként, míg egy magas humusztartalmú, zsíros fekete föld akár 35-40 koronát is.

– Az akkori viszonyok azonban csak hozzávetőlegesen alkalmazhatók a mai földekre – folytatja Máté professzor. – S nem csak a becslési pontatlanságok miatt. A jövedelemtermelő képességbe ugyanis belejátszott a piacok elérhetősége is. Vagyis azok a földek, amelyek jó utak mentén, nagyvárosokhoz közel feküdtek, magasabb értéket kaptak, mint az Isten háta mögötti, amúgy azonos minőségű területek. Bécs közelsége miatt például a Sopron környéki, amúgy nem túl jó termőképességű földek jóval magasabb értéket kaptak, mint az eldugott dél-tiszántúli falvak nagyszerű földjei – utóbbiakról ugyanis csak tengelyig sárban, legfeljebb néhány tíz kilométerre lehetett elvontatni a terményt.

Az aranykorona-rendszer pontatlansága szinte a kezdetektől szakmai vitákat váltott ki. Az értékelés megújítását már a XIX. század végétől újra és újra napirendre vették, a kezdeményezéseket azonban ötven éven keresztül a történelem viharai mosták el, majd a szocialista tagosítás tette értelmetlenné. Végül a nyolcvanas években, az akkori földtani ismeretek tükrében, szintén becsléssel felállítottak egy százpontos értékelő rendszert, amit részben a földhivatali nyilvántartások is bejegyeztek. Csakhogy megint közbeszólt a történelem: a rendszerváltozás után, a kárpótlásnál ugyanabban az értékben kellett visszaadni a földeket, mint amiben korábban elvették: így kényszerűségből ismét sor került az aranykorona-rendszer rehabilitációjára.

Optimalizált termelés

A D-e-Meter-rendszer kifejlesztői a nyolcvanas évek talajfelméréseire is támaszkodtak. Az akkori talajtérképek adják a rendszer alapját, számos más információt pedig még korábbi időszakokból hasznosítanak.

– Immár évtizedek óta vezetett statisztikai idősorok állnak rendelkezésre szinte minden fontos területről: a terméseredményekről, a trágyázásról, a meteorológiai viszonyokról – mondja Tóth Gergely, az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézetének főmunkatársa. – Vagyis pontosan megismerhető, hogy a különböző tényezők hogyan befolyásolják a talajok termőképességét.

A D-e-Meter-rendszer kidolgozói tehát elemezték a talaj humusztartalmát, fizikai állagát (puha, vályogos, agyagos), savanyúságát, mésztartalmát; a talajokat érő hő-, csapadék- és talajvízmennyiséget; a lejtők fekvését és meredekségét; a talaj vízáteresztő-képességét és párolgását; a nitrogén, foszfor és káli trágyák hatásmechanizmusának különbözőségét; s a különböző növénykultúrákkal elért terméseredményeket. Mindezek alapján egytől százig terjedő, ún. „demeter-pontokkal” osztályozták a földek minőségét. Természetesen sziklából nem lesz humusz: az így kialakuló minősítések nagyjából emlékeztetnek az aranykorona-rendszer besorolására. Ám a két értékelés nem fedi teljesen egymást – s nem csak a piaci és útviszonyok átrendeződése miatt.

– A földek termőképességén nagyban változtatott a több évtizedes trágyázás – indokol Tóth Gergely. Igaz, nem mindig pozitív értelemben, hiszen az ökológiai szempontokkal nem sokat törődtek a korábbi nagyüzemekben.

A „demeter-pontokkal” megjelölt részletes földtérképeken jól látszik: a civilizációs beavatkozások következtében néha egész közeli parcelláknak is gyökeresen különbözhet a pontértéke. Ezt a nagyobb birtokegységekre támaszkodó aranykorona-rendszer eleve nem tudta kezelni. Sőt a rendszer arra is képes, hogy a gazda a számítógép előtt tetszőleges egységekre ossza fel birtokát, s minden létrehozott földcsíknak külön megnézze a demeter-pontértékét. Így könnyebben meghatározhatja, hogy hova milyen növényt érdemes ültetnie.

– Ezek az úgynevezett elsődleges, általános „demeter-pontok”, amik mindenki számára nyilvánosak. Ugyanakkor az adott birtokok tulajdonosainak lehetősége nyílik „másodlagos demeter-pontok” lekérdezésére – bonyolítja tovább a kérdést Speiser Ferenc, a rendszerrel dolgozó informatikusok egyike. – Hiszen a föld jövedelemtermelő-képességét az is befolyásolja, milyen növény terem rajta. Vagyis a D-e-Meter-rendszer képes megmondani, hogy különböző növényfajták ültetése esetén elméletileg hogyan változna a parcellák „demeter-pontértéke”. A talajhoz nem illő növények esetén ez 30-40 százalékkal is eshet.

Az optimális terményszerkezet természetesen elsősorban a gazdaságoknak az érdeke. Ám mivel a termelést immár az Európai Unió is támogatja, elképzelhető, hogy Brüsszel például meghatározza: csak egy bizonyos pontérték fölött hajlandó támogatni az adott birtokon folyó gazdálkodást.

A Veszprémi Egyetemen úgy érzik: az új rendszer teljes mértékben megfelel az európai uniós csatlakozás mezőgazdasági kihívásainak. Hiszen a csatlakozás után vélhetően jó néhány területet ki kell vonni a szántóföldi művelés alól, máshol pedig extenzív termeléssel felváltani a jelenlegi intenzív termesztési módszereket. A pontrendszer mindkét esetben segítséget nyújt a legkevésbé fájdalmas megoldás megtalálásában. Az unió támogatási politikája újabban egyre inkább szem előtt tartja a környezetvédelmi szempontokat is – s a D-e-Meter-rendszer pontosan képes meghatározni a trágyázás legkedvezőbb mennyiségét. S mivel optimalizálja a föld és a termény kapcsolatát, elősegíti a maximális EU-támogatás megszerzését.

A gazdákat segítő rendszer fordított irányba is fontos információkat szállít. A mezőgazdasági döntéshozók soha nem látott részletességű termelési adatokhoz jutnak, amelyekből pontosan meg lehet határozni a következő év eredményeit, az ösztönzőrendszerek változtatásának szükségességét. A rendszer a bankokat is informálja, lényegesen csökkentve a földhitelezés kockázatát.

Hiányzó feltételek

– A D-e-Meter-rendszer világméretű szempontból is újdonságnak számít. Eddig ugyanis nem készült olyan földértékelés, amelyik egyszerre figyelembe vette a talaj adottságait és a környezeti-kockázati tényezőket – vélekedik Gaál Zoltán, a Veszprémi Egyetem rektora.

Vagyis a program akár az Európai Unió érdeklődésére is számíthat, hiszen ott most különösen sokat foglalkoznak a támogatások hatékonyságának javításával, a termelési eredmények vizsgálatával. Hacsak le nem késsük a lehetőséget. A D-e-Meter-rendszer ugyanis a nyolcvanas évek talajtérképezési adataira támaszkodik, amik akkor csak az ország területének kétharmadára készültek el. A hiányzó egyharmadot három-négy év alatt lehetne pótolni, de erre immár tizennégy éve nincs se pénz, se elszántság…