Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Az elmúlt hónapokban az egész világ figyelme az egészségügy felé fordult, a járvány után más szemmel nézünk az ágazatra, új elvárások fogalmazódnak meg az ellátással kapcsolatban. Így folytatódik az egészségügyi intézmények felújítása, bővítése is – mondta a fideszes politikus.

A II. kerületben lévő Budapesti Szent Ferenc Kórház 3 éve kezdődött rekonstrukcióját eddig 4 milliárd forinttal támogatta a kormány. Ez a beruházás is az Egészséges Budapest Program része, melynek elindulásáról 2016-ban született döntés. A programban 2026-ig 700 milliárd forintot fordítanak egészségügyi beruházásokra, az intézményrendszer, az eszközök és az infrastruktúra fejlesztésére, bővítésére. A cél a betegellátás színvonalának és az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása – mondta Varga Mihály.

Hozzátette: a programban megkülönböztetett figyelmet kapnak az egyházi intézmények, így a katolikus egyház fenntartásában működő Budapesti Szent Ferenc Kórház.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Korábban írtuk

Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója az átadás alkalmából elmondta: a beruházás ősszel zárult volna, de a járványra tekintettel a kivitelezővel egyeztetve sikerült az átadást előrehozni. A kórház így jóval több beteget tud ellátni, ha lesz a járványnak második hulláma, akkor koronavírus-fertőzötteket is.

Éppen a napokban bocsáthatták el az utolsó koronavírus-beteget – tette hozzá a főigazgató.

Varga Mihály és Toldy-Schedel Emil egyaránt megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.