Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A legfontosabb útépítési munkák ilyen embert próbáló időben is folytatódnak, az idei évben is több száz új út készülhet el – mondta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, miután Borbély Lénárddal, a kerület polgármesterével közösen csütörtökön átadták a megújult utcát.

Szatmári Kristóf elmondta: a programot 2018-ban indította el a kormány a fővárosi kerületek együttműködésével. Ennek nyomán 2019-ben 10 milliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok szilárd útburkolat kiépítésére ott, ahol korábban földút volt.

A kerületek a teljes tavalyi 10 milliárdos keretösszeget lehívták, a program keretében több mint kétszáz budapesti útszakasz újul meg – hangsúlyozta.

Csepel volt az egyik legnagyobb pályázó, és az egyik legtöbb forrást tette hozzá saját pénzből az útépítési beruházásokhoz – emelte ki Szatmáry Kristóf

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere arra emlékeztetett, hogy a program keretében, közel 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a kerület, amelyhez 3,1 milliárd forint önrészt tett hozzá az önkormányzat.

Mindennek köszönhetően 9 kilométernyi utat tudtak megépíteni, illetve az utak mellett megújult a csapadékvíz-elvezetés, a járdák és ahol szükséges volt, az ivóvízvezetékeket is kicserélték – mondta a polgármester.