A közlemény szerint a miniszter beszédében emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére és a károk ellensúlyozására a kormány tavasszal intézkedéscsomagot dolgozott ki. A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében a kabinet 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca számára a Gazdaságvédelmi Alapból.

Hirdetés

Nagy István kiemelte, több mint 800 lótenyésztő nyújtott be támogatási kérelmet kancák vemhesítése után, ezért a nagy érdeklődésre és a visszaosztás elkerülése érdekében 320 millió forintra növelik a nekik jutó összeget. Hozzátette: az anyatehenet tartó 6600 gazda számára az igények alapján több mint 800 millió forintot, a tejhasznú tehenek után 1,7 milliárd forintot, az anyajuhok után pedig mintegy 900 millió forintot fizetnek ki az állattartóknak. Az ősz folyamán összesen 35 ezer gazdálkodó számára nyújtanak segítséget ezek az Agrárminisztérium rendkívüli támogatásai.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában kiemelt figyelmet fordított a minisztérium az állattartó gazdaságok versenyképességének javítására, az állattartó ágazat fejlesztésére, amely célok megvalósításában a Vidékfejlesztési program számos pályázati konstrukciója segítette a gazdákat. A támogatott kérelmek száma meghaladja az 1600-at, a lekötött támogatási összeg pedig a 109 milliárd forintot, amelyből csaknem 49 milliárd forintot már meg is kaptak az állattartók a beruházási projektek kapcsán.

Hangsúlyozta: az ágazat szempontjából kiemelten fontos, hogy a fejlesztéseken felül az őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradását is segítsék. Ugyancsak kiemelendő a tejágazat számára nyújtott állatjóléti támogatás, amely összesen több mint 51 milliárd forinttal járul hozzá a tejtermelő szarvasmarha, valamint a juh- és kecske ágazat megfelelő működtetéséhez – tette hozzá a miniszter. Kifejtette: 50 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az állattartó telepek fejlesztésének támogatása érdekében augusztus 29-én. A kérelmek benyújtására október 1-jétől lesz lehetőség. Nagy István arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési program keretében eddig 1439 milliárd forint kifizetésére vállaltak kötelezettséget. A benyújtott, támogatott kérelmek száma mintegy 200 ezer, és eddig már több mint 734 milliárd forint kifizetése megtörtént – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk

Herceghalmon tartotta tisztújító küldöttközgyűlését a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. A rendezvény megnyitóján arra…

Gepostet von Nagy István am Dienstag, 15. September 2020

Agrárminisztérium: megkezdődött a nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetése

A Magyar Államkincstár a múlt héten megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését – tájékoztatta az Agrárminisztérium kedden közleményben az MTI-t.

Első körben 3,12 milliárd forintot utaltak ki összesen 13 000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

A szaktárca közleményében emlékeztet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozást végző vállalkozások részére átmeneti támogatás igénybevételét tette lehetővé. A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programból több ágazat részesül. A támogatási kérelmeket júliusban és augusztusban a Magyar Államkincstár által kialakított elektronikus kérelembenyújtó felületen lehetett beadni.

A minisztérium ismerteti: tizenkét meghirdetett intézkedésre több mint 35 ezer kérelem érkezett, amelyekről a kincstárnak legkésőbb 2020. december 31-éig kell döntenie.

A kertészeti tevékenységet végző vállalkozások és a tejhasznú-tehéntartók által 2020. június 29. és 2020. július 12. között benyújtott, továbbá a méhészek által 2020. július 13. és 2020. július 27. között benyújtott átmeneti támogatási kérelmek esetében a kincstár a szükséges ellenőrzések elvégzését követően 2020. szeptember 10-én megkezdte a támogatások kifizetését.

Az Agrárminisztérium a forrást soron kívül biztosította, így 2020. szeptember 10-11-én 3,12 milliárd forintot utaltak ki első körben, amelyből kertészeti tevékenységet végző 436 ügyfél 688,1 millió forint, 9761 méhész gazdálkodó 865,4 millió forint, valamint 2622 tejhasznú-tehéntartó 1563,4 millió forint támogatásban részesült.

Az első kifizetéseket követően a kincstár folyamatosan dolgozza fel a Válságkezelő programban benyújtott további kérelmeket – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

MTI