Schanda Tamás hozzátette, a jövő évi költségvetés ugyanis jelentős béralapot, a járvány gazdasági hatása miatt elengedhetetlenné vált bértámogatásokhoz tartozó pénzügyi keretet, a bérek emeléséhez adócsökkentést, és a közfoglalkoztatáshoz szükséges fedezetet biztosít. A baloldal azonban mindezekre nemet mondott – jelentette ki az államtitkár.

Hirdetés
Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu, archív, illusztráció

Ugyanakkor megjegyezte, „szerencsére nélkülük is támogatta a parlament ezeket az intézkedéseket, amelyek segítségével folytatható a 2010 óta jellemző béremelkedés”.

Schanda Tamás kiemelte, a kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek egyre többet keressenek, egyre jobban megérje dolgozni és egyre több pénz maradjon a magyar családoknál. Az eredmények közül példaként említette, hogy 2010 óta a bruttó és a nettó átlagkereset is nagyjából a duplájára nőtt, több mint kétszeresére emelkedett a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a reálkeresetek emelkedése pedig hét éve töretlen.

Korábban írtuk