Fotó: ShutterStock.com/Tom Wang (illusztráció)
Hirdetés

A közlemény szerint az elfogadásra kerülő ajánlások fő célja a koronavírus-járvány szociális és gazdasági hatásainak kezeléséhez, valamint a gazdaság újraindításához és a növekedés biztosításához való hozzájárulás. A járványügyi helyzetre való tekintettel a bizottság idén – az úgynevezett általános mentesítő záradék aktiválásával összhangban – nem vizsgálja a tagállamoknál a költségvetési szabályrendszertől való eltérést, és nem ír elő számszerű elvárt költségvetési kiigazítást.

A bizottság szerint a koronavírus járvány a munkaerőpiac és foglalkoztatás terén is jelentős mértékben érezteti majd a hatását: 2020-ban az uniós munkanélküliségi ráta a 2019-es 6,7 százalékról várhatóan 9 százalékra fog nőni, majd a rákövetkező évben ismét 8 százalék körüli értékekre lehet számítani – írta a PM.

A közlemény szerint a bizottság hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az elmúlt évek során végbement pozitív irányú fejlődés eredményeképpen Magyarországon a visszaesés várható mértéke számottevően kisebb. A bizottság elismeri ezen felül a szegénység visszaszorítása terén elért magyar fejlődést, illetve méltatja az oktatás digitalizációja érdekében tett és folyamatban lévő fejlesztéseket.

Korábban írtuk

A korábbi évekhez hasonlóan ugyanakkor megjelenik az „agresszív adótervezés” címén megalapozatlan bizottsági kifogás az adórendszert érintően – jegyzi meg a PM.

A bizottság nehezményezi, hogy a magyar szabályozás alapján nem terheli forrásadó a külföldi társaságok részére kifizetett kamat-, jogdíj- és osztalékjövedelmeket.

A PM szerint ez a kritika azért is méltánytalan, mert az elmúlt években a külföldi beruházások túlnyomó többsége az EU-n belülről érkezett, és ezek esetében épp a közösség irányelvei követelik meg, hogy Magyarország ne vessen ki forrásadót. „Az agresszív adótervezés elleni nemzetközi fellépésben hazánk nemcsak támogatta az adóelkerülés elleni európai irányelvek elfogadását, hanem minden nemzetközi fórumon rendszeresen és aktívan fellép az adóelkerülés ellen” – írták.

A PM szerint a tervezet az idén sem mentes a politikai felhangoktól, azonban a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Szemeszter kizárólag gazdaságpolitikai fókuszú, konstruktív szakmai viták színtere legyen.