Ifjusagigarancia.gov.hu címmel az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával az Új Nemzedék Központ (ÚNK) – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A politikus elmondta: arra reagáltak a honlap elkészítésével, hogy a kutatások szerint a mai fiatalok folyamatosan az online-térben élik az életüket. Interneteléréssel 87 százalékuk rendelkezik, 86 százalékuk okostelefont is használ. Ha regisztrálnak a honlapon a jelentkezés közvetlenül eljut a munkaügyi központba, ahol képzési és munkalehetőségeket kínálnak nekik, és a honlap segíti a vállalkozóvá válást is – sorolta az államtitkár.

Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az ifjúsági garanciaprogramnak is köszönhetően a 2010-es csaknem húszszázalékosról 11,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség a huszonöt évesnél fiatalabbak körében.

Az erre a célra fordítható 200 milliárd forint segítségével 180 ezer olyan fiatalt akarnak elérni, akik nem dolgoznak, de nem is tanulnak – mondta. Szólt arról is, hogy járulékcsökkentést vehetnek igénybe azok a munkáltatók, amelyek a programban résztvevő fiatalokat foglalkoztatnak. Bértámogatást kaphatnak annak a tapasztalt szakembernek a foglalkoztatásához, aki mentorként segíti egy fiatal munkavállaló oktatását, valamint a vállalkozóvá váláshoz is ismereteket nyújtanak a fiataloknak – ismertette Cseresnyés Péter.

Ekler Gergely, az ÚNK ügyvezetője közölte, hogy a honlappal nemcsak a fiatalokat akarják segíteni, hanem a munkáltatókkal is összekapcsolják őket, utóbbiak pedig megismerhetik azokat az előnyöket, amelyekkel a fiatalok foglalkoztatása jár.

A honlapon a felhasználók két menüpont közül választhatnak: „fiatal vagyok”, „munkaadó vagyok”. A „fiatal vagyok” menüponton belül pedig a „dolgozni szeretnék”, „vállalkozni szeretnék”, „szakmát szeretnék”, „tanulni szeretnék” és „nem tudom, mit szeretnék” almenükben böngészhetnek tovább – mutatta be az ügyvezető.

MTI