Fotó: Schanda Tamás, Facebook
Hirdetés

Schanda Tamás hozzátette: eddig mintegy 109 ezer munkahelyet tudtak megvédeni, illetve létrehozni a támogatás segítségével.

Annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben minél kevesebb problémával kelljen szembenézniük a cégeknek, egyszerűsítették az adminisztrációt, és előlegként átutaltatják a megítélt összegeket az igénylőknek – ismertette.

Kiemelte: a járványhelyzet egyelőre nem teszi lehetővé a normális élet újraindítását.

„Azonban ahogyan növekszik a beoltott honfitársaink száma, egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy elkezdhessük fokozatosan feloldani a korlátozásokat” – írta.

Korábban írtuk

„Ne higgyenek a baloldal oltásellenes propagandájának! Láthatják, hogy míg Gyurcsány és a csatlósai azt szajkózzák, hogy veszélyesek a vakcinák, magukat azonnal beolttatják – akár jogosultak, akár nem. Ők azt remélik, hogy minél többen halnak meg a vírus miatt, mert ebben látják az esélyüket arra, hogy hatalomra jussanak” – fogalmazott a bejegyzésében.

❗ Az ágazati bértámogatás az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze annak, hogy támogassuk a vállalkozásokat!…

Posted by Schanda Tamás on Friday, March 19, 2021