Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A műsorban arról beszéltek, hogy az IMF szerint az Európai Unióban idén a magyarországi nemzeti össztermék (GDP) fog a második legkisebb mértékben csökkenni a koronavírus-járvány miatt.

Szakáli István Loránd elmondta, az IMF mára más országok számára is követendőnek ítéli a magyar gazdaságpolitikát. A szervezet ugyanakkor pozitívan értékeli a magyar kormány gazdaságvédelmi akciótervét, illetve intézkedéseit is.

Hozzátette a kormány gazdasági akcióterve kifejezetten a gazdaság újraindításával foglalkozik, s ezek az intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a munkahelyeket megőrizzék, újakat hozzanak létre, és megerősítsék a gazdaság szerkezetét.

Kitért arra is, a járvány elleni védekezés miatt mesterségesen kellett leállítani a gazdaságot; a legnagyobb kérdés, hogy mikortól nem kell már félni a járványtól, mikor lesz meg a vakcina, hiszen csak ezt követően lehet újraindítani a gazdaságot.