A közlemény szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium azt várja az MVM Energetika Zrt. új vezetésétől, hogy tovább fokozza a nemzeti nagyvállalat nemzetközi jelenlétét és jelentőségét. A tárca szándékai szerint a cégcsoport regionális bajnokká válik, így még többet tehet majd Magyarország, a hazai fogyasztók energiabiztonságáért és a sikeres energiaátmenetért is.

Hirdetés

A vállalat vezérigazgatója, Mátrai Károly több mint negyedszázados tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, 2008-tól tizenkét éven át volt a magyarországi gázkereskedelmi platformokat, számos hazai és külföldi energiakereskedőt is kiszolgáló Keler KSZF Zrt. vezérigazgatója. 2020 után a MET Csoport romániai, majd spanyolországi leányvállalatainál dolgozott.

A társaság léptékváltását új személyi összetételű, széleskörű tapasztalattal rendelkező és vállalatirányításban jártas tagokból álló igazgatóság is támogatja. Az MVM Csoport igazgatóságának elnöke Czepek Gábor, tagjai Mátrai Károly mellett Benczédi Balázs, Fazekas László, Horváth Péter János, Kovács Zoltán és Szarvas Ferenc lesznek – közölte az EM.

Az MVM Csoport Magyarország második, Közép-Európa tizedik legnagyobb vállalatcsoportja. Meghatározó energetikai tudásközpontként dolgozik Magyarország és a térség ellátásbiztonságáért. 2021 nyarán a kizárólagos állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést, befektetési kategóriába sorolását tavaly mindkét globális hitelminősítő megerősítette – ismertette közleményében a tárca.

Korábban írtuk