Az államtitkár elmondta, hogy pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le, aminek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon. Hozzátette, hogy a kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit.

Hirdetés

„A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártás területén valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg” – emelte ki Magyar Levente.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború Európát gazdasági válságba sodorta. A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivételként kimaradjon ebből az egyre mélyülő válságból, ami úgy lehetséges, ha a gazdasági növekedést fenntarják a nagyberuházások folyamatos Magyarországra vonzásával.

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.

A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat.

A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország – és különösen Debrecen – stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára.

Mivel a magyarországi üzem közel van vevői – például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen – néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához – olvasható a közleményben.

Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben – írják a közleményben.

A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket.

„A debreceni gyárunk minden bizonnyal lehetővé teszi számunkra versenyelőnyünk további fokozását, az európai ügyfeleink igényeinek jobb kielégítését és az e-mobilitásra való átállás felgyorsítását Európában” – mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. Hozzátette: a magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy számottevően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergiára történő átállásához.

A CATL európai vevői kedvezően fogadták az új projektet. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgató elmondta: a CATL új, korszerű európai üzeme Magyarországon újabb mérföldkő az elektromosjármű-gyártás kulcsfontosságú partnereikkel közösen történő bővítésében.

„A CATL-ben olyan csúcstechnológiát előállító partnert ismerhettünk meg, amely a legmagasabb minőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít számunkra mint az új üzem első és legnagyobb megrendelőjének az újgenerációs elektromos járművekhez Európában, követve ezzel a helyi partnereket előnyben részesítő beszerzési szemléletünket” – idézi a CATL közleménye Markus Schäfert.

Korábban írtuk