Magyarország erősödését jelzi, hogy nemzetközi összehasonlításban a kiskereskedelem növekedése szeptemberben éves alapon az ötödik legnagyobb bővülést érte el az Európai Unióban, messze meghaladva annak 2,2 százalékos átlagát – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A közleményben emlékeztetnek, hogy az idén szeptemberben 5,1, az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, így már harminckilenc hónapja tart a bővülés.
    
A tárca szerint különösen kedvező, hogy a több hónapja tartó gyorsuló bővülés arra utal, a háztartások a válság során elhalasztott kiadásaikat is elkezdték pótolni. Ezt megerősíti, hogy a hitelezésben már megmutatkoztak az erőteljes élénkülés jelei, a lakossági hitelek volumene jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban. A masszív bértömeg-növekedés és az emelkedő lakossági bizalom következtében 2016-ban a háztartások fogyasztási kiadása a konvergenciaprogramban előre jelzett 3,9 százaléknál nagyobb mértékben növekedhet az NGM várakozása szerint.
    
A háztartások jövedelmének bővülése meghaladja a kiskereskedelemét, ami továbbra is erős megtakarítási hajlandóságot mutat. Ez egyben azt is jelenti, hogy még van érdemi mozgásterük a korábban elhalasztott vásárlások miatt a jövőben a fogyasztásuk növelésére – közölték.
    
A jövő évtől a kormány kezdeményezésére megkötött munkaerőpiacot érintő megállapodás – amelynek részeként a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő 2017-ben, 2018-ban pedig a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal emelkedik – a háztartások jövedelmének emelkedésén keresztül gyorsítja a fogyasztás növekedését, és ezáltal a GDP bővülését is – áll a tárca közleményében.

(MTI)