A miniszter úgy nyilatkozott: a legsürgetőbbnek az adó-, a szociális, a foglalkoztatási és a pártfinanszírozási rendszer átalakítását tartja. Mint mondta, a sikeres októberi mentőakcióval valójában csak időt és lehetőséget nyert az ország arra, hogy a 2006-ben elkezdett „rendrakást” végigcsinálja.

Bajnai Gordon az interjúban beszélt arról is, hogy heteken belül új válságkezelő konstrukció indul, egy kedvezményes forgóeszközhitel 12 százalék körüli plafonnal. Tájékoztatása szerint a mikrohitelt már több mint kilencszázan igényelték. Ám a válságkezelő lépésekkel is csak enyhíteni lehet a helyzeten, a következő fél év egyre romló reálgazdasági körülményeket hoz majd – derül ki a Világgazdaságnak adott interjúból.

(Világgazdaság)