Fotó: MTI/Rosta Tibor
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Tóth Péter, a cég vezetője az Opel, Honda, Mazda, Kia és Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó Körös Autócentrum Kft. bértámogatási okiratának átadásán a cég békéscsabai telephelyén 2020. július 1-jén
Hirdetés

György László elmondta, országosan 188 ezer munkahelyet védett meg a kormány 31 milliárd forintnyi támogatással.

Emlékeztetett, a gazdaságvédelmi akcióterv 3+1 célja, hogy arányos legyen, azaz annyit költsenek, mint amennyi a munkahelyek megvédéséhez kell.; munka- és tudás alapú legyen; a tudást őrizzék meg Magyarországon, és hogy időben, minden vállalkozásnak segítséget tudjanak nyújtani.

Az államtitkár elmondta, 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások vették igénybe a programot. Hozzátette: ingyenes, nyolchetes informatikai tanfolyamukhoz a veszélyhelyzet alatt 62 ezren csatlakoztak.

Korábban írtuk

György László szólt arról is, hogy 10 év alatt 850 ezernél több munkahely jött létre, ennek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál jobban vészeli át a koronavírus-járványt, mert rendelkezik tartalékokkal.

Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta, statisztikai állományi létszámuk 42, 35 dolgozójuk után igényelték a munkahelyvédelmi bértámogatást 11,7 millió forint értékben, ugyanis a koronavírus-járvány alatt drasztikusan lecsökkent a forgalmuk, veszélybe került a működőképességük.

Az Opel, Honda, Mazda, Kia, Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó vállalkozást 26 éve alapították, árbevételük tavaly 3,8 milliárd forint volt – közölte Tóth Péter.

Békés megyében a munkavállalói bértámogatási kérelmek legnagyobb számban a feldolgozóipar (több mint 60 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (közel 20 százalék); az információ, kommunikáció; valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokból érkezett – derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának összeállításából.