Fotó: ShutterStock.com/Dmitry Galaganov (illusztráció)
Hirdetés

Az üzleti tanácsadó felmérése szerint a megkérdezett vállalatok 76 százaléka rendelt el távmunkát a koronavírus-járvány miatti, közel három hónapos kijárási korlátozások alatt. Volt, ahol ügyeleti rendet vezettek be, máshol átszervezték a műszakokat, vagy egymást váltották a beosztottak. A tapasztalatok kedvezőek, hiszen 63 százalék semmilyen visszaesést nem látott a munkavállalók teljesítményében, 22 százalék szerint pedig még jobban is dolgoztak.

Az otthoni munkavégzés lehetőségét a dolgozók is egyre inkább igénylik az EY szakértője szerint. Farkas Margit ezért arra számít, hogy az átalakításokra nyitott cégeknél jelentős mértékben javulhat az alkalmazottak elégedettsége – olvasható a közleményben.

Az EY közleménye több mint ötven HR vezető megkérdezésén alapul. A kedvező tapasztalatok hatására a cégek 29 százaléka hosszú távra tervezi újfajta, rugalmas munkavégzés kialakítását. A visszatérést a vállalatok kétharmada már május végén elkezdte előkészíteni, de a visszajelzések szerint kihívást jelent számukra a megfelelő irodai környezet kialakítása, az egészségügyi és a biztonsági előírások betartása – írták.

Korábban írtuk