Az elmúlt években tankönyvi dogmákra építkezve jobboldali közgazdászok, köztük korábbi kormányzati szereplők is kritizálták a nemzeti kormány gazdaságpolitikáját. Bár a liberális oldal előszeretettel ölelte keblére ezeket a gyakran sértettségből táplálkozó véleményeket, végül a sötét jóslatoknak épp az ellenkezője vált valóra.

Fotók: MTI, wikipedia, szerk.

A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint a tagállamok közül 2018-ban hazánkban emelkednek legnagyobb mértékben, 4,9 százalékkal a reálbérek. Összehasonlításképpen, Németországban az OECD csak 0,9 százalékos bérnövekedést jósol. Az Európai Unió statisztikai intézménye, az Eurostat szerint az EU-tagállamok sorában már tavaly is a második legnagyobb bérfejlődést könyvelhette el hazánk.

Többéves visszatekintésben pedig elmondhatjuk, hogy immár folyamatról van szó. A reálkeresetek öt esztendeje folyamatosan emelkednek, az átlagfizetés értéke 2010-hez képest több mint 60 százalékkal nőtt. Vagyis a saját úton járó magyar gazdaságpolitika eredményes. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a hazánkat a „közgazdasági szakma” nevében temetők hiteltelenné váltak.

Akadtak közöttük bezzegkonzervatívok is. A téves, érzelmileg meghatározott prognózisok fő terjesztője Chikán Attila, az első Orbán-kormány első gazdasági miniszterének, a George Soros-féle CEU kuratóriumi tagjának 2011 nyarán, az akkor még szélsőliberális Origo hírportálnak adott interjúja szerint: „az a fajta gazdaságpolitikai hitvallás, amelyet Matolcsy György képvisel, és őszintén mondom, nem tudom, kik állnak még mögötte, és ami szerint a belföldi kereslet erősítésével kell építeni a növekedést, ez egy olyan kis, nyitott gazdaság esetén, mint a magyar, szinte tankönyvszerűen megvalósíthatatlan. (…) A mostani 16 százalékos szja-rendszernek rossz helyen van a súlypontja: bevezetésével tipikusan azok a magasabb jövedelmű rétegek jártak jól, amelyeknek józan tagjai beállították a fogyasztásukat egy meghatározott szintre, amin az adott helyzetben nemigen akarnak lényegesen változtatni. Vagyis ettől nem fog a lakossági fogyasztás felfutni, nem tud lendületet adni a gazdaságnak. (…) Az Orbán-kormánynak egy világos társadalom- és gazdaságképe van, és az oda vezető út alapkövei is látszanak. Ezzel lehet egyetérteni, vagy vitatkozni, akár elvetni. De akárhogyan is, nekem az mindenképpen bajom vele, hogy nem látom azt, hogy közgazdaságilag alá lenne támasztva. A kormány mintha nem tulajdonítana kellő jelentőséget a gazdaságnak, a gazdasági törvényszerűségeknek, a termelő szféra igényeinek.”

A statisztikai adatok ezzel szemben azt mutatják, hogy 2012 óta folyamatosan és egyre dinamikusabban nő a belső fogyasztás, ami az elmúlt 5 évben közel 25 százalékos bővülést jelentett. Tavaly 5 százalékkal nőtt e mutató a megelőző évihez képest. Mindez elsősorban a béremelkedéseknek köszönhető. Vagyis pontosan az ellenkezője következett be annak, mint amit Chikán Attila 2011-ben vizionált.

Hasonló bezzegkonzervatív Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal első Orbán-kormány időszakában kinevezett elnöke. Az idei országgyűlési választáson független jelöltként parlamenti mandátumot szerző közgazdász – aki a szocialisták árnyék(szék)kormányának is tagja volt, habár 2003-ban az MSZP–SZDSZ-kormány törvénytelenül eltávolította a KSH éléről – a Magyar Nemzet 2011. augusztus 26-i számában írt publicisztikájában azt bizonygatta, hogy „az Orbán-kormány által alkalmazott gazdaságpolitika nem megfelelő, karakteresebben fogalmazva megbukott”, továbbá hogy „a Nemzetgazdasági Minisztérium által alkalmazott gazdaságpolitika kezdettől fogva elhibázott volt. Egy strukturálisan egyensúlytalanságokkal terhelt és gyenge versenyképességű hazai vállalkozói körrel rendelkező gazdaságot nem lehet adócsökkentéssel fenntartható növekedési pályára állítani.” Mellár mindezek miatt megszorításokkal riogatott.

A sort Bod Péter Ákos folytatja. Az Antall-kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, aki három évig a jegybank elnöke is volt, 2012 januárjában festett vészjóslóan sötét tónusokat az Inforádiónak nyilatkozva. Ebben bukottnak minősítette az úgynevezett közgazdasági unortodoxiát, azt javasolva, hogy Magyarország úgymond rögtönzések helyett a kiszámíthatóság érdekében állapodjon meg a Nemzetközi Valutaalappal. „Az a tisztességes, ha kimondjuk, nem lesz növekedés, hiába beszél erről mindig a miniszterelnök”, tette hozzá. Ezzel szemben azonban a magyar gazdaság 2013 óta változó intenzitással, de folyamatosan bővül. 2013-ban 1,1 százalékos volt az éves növekedés, 2014-ben 3,5 százalékos, 2015-ben 2,9 százalékos, majd a 2016-os 1,8 százalékos hullámzás után tavaly ismét 4 százalékkal emelkedett az éves GDP.

Bod Péter Ákos sajátos nézőpontja a nyilvánvaló tévedések ellenére is megmaradt, ahogy a Népszabadságnak 2016. március 12-én adott interjújából olvasható: „A magyar gazdaság ma valóban jobban teljesít. Ezzel azonban a kormány nevében nem villognék, nem reklámoznám – és főleg nem az adófizetők pénzén. Ugyanis lenne alapja azt mondani, hogy nem a kormányzati tevékenység eredményeként, hanem annak ellenére, erős ellenszélben mutatkozik némi fejlődés.” Szerinte ugyanis, ahogy a Magyar Nemzetnek mondta idén április 5-én – „jó másfél éve nem folyik kormányzás, ami ugyanis zajlik, az főleg a szimbolikus ügyek sulykolása.”

E folyamatos kritika és sötét jóslatok éles ellentétben állnak a hétköznapi emberek tapasztalataival, ami elemzők sokaságának véleménye szerint döntő volt a Fidesz mostani nagy választási győzelmében. Jobb sorsra érdemes tudósok, vélhetően személyes sértettségből, esetleg valamiféle megfelelési vágyból fakadóan, a bezzegkonzervatív közgazdaságtan Lengyel Lászlóiként önmaguk karika­túrái­vá válnak.

Miközben a valóság tektonikus erővel fújja semmibe az érveiket. Nemcsak a bérek lőttek ki az utóbbi években – a magyar átlagfizetés 2010-ben nettó 133 ezer forint volt, az idei előrejelzések szerint elérheti a 228 ezer forintot, a jelenlegi trendek folytatódása esetén pedig 2022-re akár nettó 350 ezer forint is lehet –, hanem a gazdaságpolitika egésze megújult, nemzeti érdekűvé vált. A balliberális kormányok által a GDP 80,5 százalékára feltornázott államadósság tavaly év végére a bruttó nemzeti össztermék 70,1 százalékára csökkent, a tartozás külföldi szereplők felé fennálló hányadát a 2009-es 69 százalékról 22 százalékra sikerült leszorítani. Ezzel párhuzamosan a költségvetés hiánya 5 éve folyamatosan a 3 százalékos uniós határon belül van (2012-ben a GDP 2,4 százalékát tette ki, 2013-ban és 2014-ben 2,6 százalék volt, 2015-ben 1,9 százalékon, 2016-ban 1,7 százalékon, tavaly pedig 2 százalékon állt meg). A munkanélküliségi ráta 8 év alatt 12 százalékról 4 százalékra zsugorodott, ma több mint 700 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és ezek többsége, közel 600 ezer ember az elsődleges munkaerőpiacon tudott elhelyezkedni, nem utolsósorban a munkáltatói járulékok csökkentésének köszönhetően. A közterhek általános csökkentése, a Magyar Nemzeti Bank növekedésösztönző programjai lendületet adtak a vállalkozásoknak, a jövedelmek emelkedése felpörgette a belső fogyasztást, a gazdaság kifehérítése és az ágazati különadók bevezetése jelentősen megnövelte az állami bevételeket, így jut már forrás a Kárpát-medence egész területén gazdaságfejlesztésre, vagyis a szülőföldön való megmaradás lehetőség szerinti támogatására. Aki az április 8-i, immár harmadik kétharmad magyarázatát keresi, a nemzeti alapokon álló magyar gazdaságpolitika eredményességében is megtalálhatja.

Ágoston Balázs