Fotó: facebook.com
Hirdetés

A Tisza Párt vezetője kampányeseményein több alkalommal is kifejtette véleményét a kormány új támogatási programjáról, de állításai minden valóságalapot nélkülöztek. Rendszeresen hangoztatta, hogy a program akár 20-40 százalékos drágulást is hozhat az ingatlanoknál, ám erre semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott, a piaci szakértők várakozásai is ellentmondtak az állításnak, csak úgy, mint utóbb maguk a számok.

Magyar Péter kirohanása az Otthon Start ellen, amely éppen azoknak kedvez, akiknek nehezebb saját ingatlanhoz jutni, különösen visszatetsző annak fényében, hogy egy korábbi interjúban azzal kérkedett, hogy 18 évesen saját lakással kezdhette meg felnőtt életét. Az ingatlanra természetesen nem a diákmunkából spórolt össze, hanem ajándékba kapta, mégpedig nagyapja egyik idős nőismerősétől, akinek 8-10 évesen megdicsérte a liliomait és a lekváros kenyerét. De térjünk vissza Magyar Otthon Starttal kapcsolatos véleményére!

Az Origo elemzéséből kiderül: szakértők szerint nincs alapja ilyen mértékű drágulásnak. A program szabályozott feltételei – például a másfél millió forintos négyzetméterár-plafon – szűkítik azon ingatlanok kínálatát, amelyeknél még jelentős áremelkedés lehetséges. Emellett a programban kínált lakások legfeljebb százmillió, házak pedig 150 millió forintba kerülhetnek.

Több közösségi bejegyzésben és politikai megszólalásban az is megjelent, hogy az Otthon Start kizárólag gyermekes családoknak szól.

Ezzel szemben a valóság az, hogy gyermekvállalási feltétel nincs: az Otthon Start lakáshitel első lakásvásárlóknak szól, élethelyzettől függetlenül. A jogosultsági feltételek egyértelműek: magyarországi lakcím, két év társadalombiztosítási jogviszony, önerő, rendszeres, igazolható bevétel, és büntetlen előélet.

Fotó: shutterstock.com

Egyes online fórumokon és politikai nyilatkozatokban az a vélekedés is terjedni kezdett, hogy a program csak látszólag kedvező, mert a közjegyzői díj, az értékbecslés és az egyéb költségek miatt az ügyfelek végül nem járnak jól.

A valóságban a legtöbb bank elengedi vagy jóváírja ezeket a díjakat, de olyan is akad, amelyik a három százalékos kamat alatt ajánlja a saját konstrukcióját. A bankok által nyújtott kedvezményekről bővebben korábbi cikkünkben számoltunk be. Díjmentes értékbecslés vagy akár több százezer forintos jóváírás is szerepel köztük.

(Origo)