Cinkelt amerikai lapok az európai atompókerben

Az atomenergetikai iparban a nukleáris biztonság elsőbbséget élvez bármilyen szakmai vagy politikai természetű szemponttal szemben, ami feltétele az atomenergia széles körű társadalmi elfogadottságának. Éppen ezért súlyos kockázatokat hordoz az a tendencia, hogy politikai és nem szakmai alapon születnek döntések az új atomerőművi beruházásokról és a nukleáris üzemanyag szállítóiról. A brüsszeli döntéshozók politikai döntéssel kívánnák betiltani az orosz nukleáris üzemanyag használatát is.

Szakma helyett politika

Sok nyugati politikus azt hiszi, hogy az atomenergetika olyan, mint az autógyártás, és csereszabatosak az alkatrészek. Nos, nagyon nem! Az üzemanyagkötegek mérete ugyan pontosan adott, ám a nukleáris üzemanyag olyan speciális termék, amelynek gyártásához elengedhetetlen a hosszú évtizedek tudományos, gyártási és üzemeltetési tapasztalata. A reaktorfizikai jellemzők, valamint az üzemeltetők üzemanyag-stratégiája a fontos tényezők sorában csak kettő, ami miatt különböznek az egyes erőművekben használt üzemanyagok. A paksi atomerőmű, amely jövőre teljesen áttér a 15 hónapos üzemanyagciklusra, ezért például más dúsítottságú üzemanyagot igényel, mint a szlovákiai Mohi vagy a csehországi Dukovany atomerőműve, holott mindháromban VVER-440 típusú reaktorok működnek.

Az Európai Unió az atomerőművi üzemanyag-ellátás diverzifikálására hivatkozva próbálja helyzetbe hozni a most éppen kanadai tulajdonban lévő, eredetileg amerikai Westinghouse céget, amely kétes hírnévre tett szert, miután korábbi tulajdonosát, a japán Toshibát egy évtizede félrevezette és csaknem csődbe vitte kiforratlan amerikai atomerőmű-építési projektjeivel. Ma Európában a diverzifikáció nem csak az amerikai cseppfolyósított földgázról és az olajról szól. Az orosz nukleáris üzemanyaggal szembeni szankciók lebegtetése további törekvés arra, hogy az orosz típusú erőművekben az eddigi, hosszú évtizedek óta olcsó, biztonságos és megbízható orosz üzemanyag helyett a Westinghouse üzemanyagát lássa az EU.

Ez a fajta politikai hátszél már korábban is érződött. 2014 márciusában, a Krímmel kapcsolatos orosz szankciók első körében az Európai Bizottság közzétette azt az energiabiztonsági stratégiát, amely már tartalmazta az európai energetikai diverzifikáció kérdéskörét: „…megoldást kell találni arra, hogy a működő atomreaktorok közül öt tagállam 20 reaktora kizárólag egyetlen fűtőelem-szállítótól függ.” Az Euratom kutatási és képzési programja pedig 2015 júliusában kétmillió eurót biztosított a Westinghouse-nak és nyolc európai partnerének, megteremtendő annak lehetőségét, hogy az orosz típusú blokkoknak friss üzemanyagot szállítsanak…

A globális atomipar két egykori legjelentősebb szereplője, a Westinghouse és az orosz Roszatom, valamint annak üzemanyaggyártó vállalata, a TVEL versenye szakmailag az utóbbi javára dőlt el. Annak ellenére, hogy Hillary Clinton külügyminiszter 2012-ben nyílt színi prágai lobbizással is próbálta segíteni a bukdácsoló Westinghouse-t. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója azonban egy amerikai alapítványi beszélgetésen kijelentette, hogy az Egyesült Államok már régen elvesztette vezető szerepét az atomipar területén, az orosz Roszatom ma a világpiac legnagyobb szereplője. Az amerikai energiaügyi miniszter válasza erre csak annyi volt, hogy vissza akarják szerezni a piaci vezetést…

Kudarc Csehországtól Finnországig

A Westinghouse cégnek nem ez az első szakmai versenyen kívüli próbálkozása. Korábban is politikai hátszéllel igyekezett piacot nyerni, amikor üzemanyagot fejlesztett az orosz technológiát használó blokkokhoz. Ki is próbálták Csehországban, Ukrajnában és Finnországban, de a rossz tapasztalatok miatt kivétel nélkül visszatértek az orosz szállítóhoz. Jiří Paroubek cseh politikus, aki korábban rövid ideig miniszterelnök volt, azt mondta, hogy az USA tisztviselői éveken át lobbiztak a Westinghouse érdekében. Abban az időben a műszakilag fejlett Westinghouse állítólagos segítséget nyújtott annak érdekében, hogy az orosz tervezésű nukleáris létesítmények megfeleljenek a nyugati szabványoknak. Paroubek szerint azonban ennek épp az ellenkezője bizonyult igaznak. „A Westinghouse által szállított fűtőelemeknek rosszabb volt a minősége és magasabb az ára, mint az orosz üzemanyagoké. Emellett pedig a cég által szállított üzemanyagok gyakran okoztak üzemzavart a temelíni reaktorokban.” Ugyanis szivárogtak, és az üzemanyagkötegek deformálódtak (a szakzsargonban „banánosodtak”). Ezek után a CEZ kinyilvánította, hogy az összes Westinghouse üzemanyagot kiemelik a reaktorból és kizárólag a TVEL-ét használják, miután az amerikai fűtőanyag a nukleáris biztonságot veszélyeztette. Nemrég a Paksi Atomerőmű finn testvére, a szintén VVER-440-es blokkokkal üzemelő Loviisai Atomerőmű tulajdonosának képviselője is közölte, hogy továbbra is az orosz üzemanyagot kívánják használni, és a közeljövőben sem tervezik, hogy felhagynának ezzel.

Ukrajnában 2012-ben a nukleáris szabályozóhatóság szintén betiltotta a Westinghouse által gyártott fűtőanyagok használat, hiszen az üzemeltetés során ott is a nukleáris biztonságot veszélyeztető műszaki probléma jelentkezett. 2014-ben a kijevi hatalomváltás után viszont a döntést hatályon kívül helyezték, és zöld utat kapott a Westinghouse. Ennek a politikai alapú döntésnek az lett a következménye, hogy 2015-ben a dél-ukrajnai atomerőmű tervezett leállása alatt a Westinghouse által gyártott üzemanyag-kazetták egy részénél szivárgást észleltek. Ma ott tartunk, hogy az ukrán–orosz konfliktus kitörését követően Ukrajna nem vásárol orosz nukleáris üzemanyagot, és az ottani üzemeltető közleménye szerint a jövőben minden atomerőművüket Westinghouse üzemanyaggal kívánják ellátni. Sőt, amerikai segítséggel az ukránok saját üzemanyag­gyárat akarnak építeni, ahol a szükséges kazetták 50 százalékát állíthatják majd elő.

Egy ilyen gyár megépítéséhez, üzemeltetéséhez és a maximális biztonságot garantáló üzemanyaggyártáshoz több évtizedes fejlesztési, gyártási és tudományos tapasztalatra volna szükség. Az orosz TVEL rendelkezik is ezekkel az orosz technológiát használó erőművek esetében, ami aligha vethető össze az amerikai céggel. A TVEL tapasztalatára jellemző, hogy a termikus neutronos energetikai reaktorok mellett kereskedelmi üzemben termelő gyorsneutronos reaktorokhoz is gyárt üzemanyagot, de az orosz atomjégtörők, a világ számos kutatóreaktora kiszolgálása mellett nyugati megrendelésre is dolgozik. Utóbbi téren kiválóan teljesített például a svéd Ringhals atomerőműben a tesztüzem során, ami immár négy üzemanyagciklusra kiterjedt. Emellett az orosz cég jelenleg is szállít más nyugati országoknak dúsított uránt, uránpasztillát vagy komplett üzemanyagot, egyik állandó nyugati megrendelője például a franciaországi Framatome.

Visszaütnek az atomszankciók

Jelenleg az Európai Unió öt tagállamában, Bulgáriában, Csehországban, Finnországban, Magyarországon és Szlovákiában üzemelnek orosz típusú blokkok, amelyekhez a friss üzemanyagot teljes egészében Oroszország szállítja. A Rosz­atom az orosz–ukrán válság közepette is folyamatosan teljesíti a szerződésekben foglaltakat, azaz szállítja a nukleáris fűtőanyagot.

A TVEL a paksi atomerőmű mellett fejleszti a cseh, finn és szlovák atomerőművek számára gyártott üzemanyagokat a még jobb üzemeltetési paraméterek érdekében. Emellett például a TVEL gyártja és üzemi körülmények között teszteli a kiégett üzemanyag újrahasznosításával készülő Remix, valamint baleset­álló üzemanyagot, és partnereinek már konkrét megoldásokat kínál a kiégett elemek újrahasznosítására is. Ezeket az innovatív üzemanyagokat VVER-1000 és VVER-1200 típusú reaktorokban is alkalmazhatják.

Érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államok azért hagyta ki a szankciók közül az Oroszországhoz köthető urán­importot, mert 50 százalékos részaránya miatt enélkül az amerikai atomerőművi blokkok felét rövid időn belül le kellene állítani. Sőt, nemrég a Reuters arról írt, hogy a kis moduláris atomerőműveket fejlesztő amerikai cégeknek is van egy hatalmas problémájuk: csak egyetlen cég árusítja a szükséges üzemanyagot ezekhez, az pedig orosz… A Roszatom ugyanis számos olyan fejlesztést folytat, amelyekkel messze megelőzi versenytársait.

Ne legyenek illúzióink! Mindez megint arról szól, hogy a korábban csődbe ment amerikai nagyvállalat politikai hátszéllel próbál erőszakosan piacot szerezni, ráadásul kockázatvállalás nélkül, hiszen a hírek szerint a fejlesztés költségét az üzemeltetőkre kívánja hárítani. Vagyis amikor egyes országok politikai nyomásra a Westinghouse felé fordulnak, akkor velük fizettetik ki a rájuk erőszakolt diverzifikáció árát… Ennek ellenére az Egyesült Államokon kívül az Európai Unió is láthatóan támogatja a Westinghouse-projekteket, mind politikailag, mind anyagilag. A kanadai–amerikai cégnek az új atomerőművi beruházásaival számtalan műszaki és pénzügyi nehézsége volt és van, ezért úgy tűnik, az üzemanyag-divíziót gondolják a fejős tehénnek.