Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 321 millió forintos támogatásával finanszírozták.

Szekeres Sándor ismertette: a projekt keretében 520 millió forintot fordítottak a vágósor technológiai korszerűsítésére, és 350 millió forintos ráfordítással bővítették a vágóüzemcsarnokot, így az üzem területe 3800 négyzetméterről 5000 négyzetméterre nőtt, a brojlercsirke-vágósor a korábbi óránként kétezer helyett négyezer csirke vágását teszi lehetővé.

A fejlesztésre azért volt szükség, mert a cég az addigi kapacitással már nem tudta kielégíteni a meglévő partnerei igényeit – mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy a bővüléssel az üzem fokozatosan növeli termelését.

A Bát-Grill Kft. 2018-ban 13 700 tonna, tavaly 15 300 tonna csirkét vágott le, idén 10-15 százalékkal tervezik növelni a mennyiséget.

A társaság 2019-es nettó árbevétele – az előző évi 5,4 milliárd forint után – eléri a hatmilliárd forintot, a cég adózott eredménye 2018-as 422 millió forint körül alakul. Szekeres Sándor azt mondta, idén az árbevétel is várhatóan 10-15 százalékkal nő.

Az 1995-ben alapított, mintegy 150 embert foglalkoztató társaság csaknem 60 százalékban a belföldi piacon értékesíti a vágott baromfit, amely kizárólag hazai termelőktől származik – mondta a cégvezető.