Fotó: shutterstock.com/chinahbzyg (illusztráció)
Hirdetés

Cégbejegyzési adatok szerint több mint 460 ezer kínai vállalat szűnt meg az év első három hónapjában. Az összesítés magában foglalja azokat a vállalatokat, amelyeknek bevonták a működési engedélyét, valamint azokat is, amelyek maguktól szüntették be a tevékenységüket. Az export szektorban 26 ezer vállalat szűnt meg.

Ugyanebben az időszakban jelentősen lelassult az új cégalapítások üteme: mintegy 3,2 millió új céget jegyeztek be januártól márciusig, ami 29 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben. A legtöbb új vállalkozást Kína hagyományos gazdasági központjaiban – köztük a dél-kínai Kuangtung tartományban – alapították, csaknem felük áruforgalommal vagy kiskereskedelemmel foglalkozik.

A kínai központi vezetés ugyan kitart amellett, hogy el kívánja érni az idei évre kitűzött gazdasági célokat, de elemzők attól tartanak, hogy az első negyedévben a kínai gazdaság visszaeséssel zárhat. Ez első alkalommal fordulna elő 1976 óta. Emiatt közgazdászok vitatkoznak azon, hogy volna-e értelme célt kitűznie Kínának 2020-as bruttó hazai terméket (GDP) illetően.

Ma Csün, a kínai jegybank monetáris politikáért felelős bizottságának szakértője szerint Pekingnek a járvány okozta bizonytalanság tükrében le kellene tennie a cél megjelöléséről. Ma úgy vélekedett: még a 4 és 5 százalék közötti GDP növekedés is nehezen lenne teljesíthető, miközben a járvány az Egyesült Államokban és Európában tombol.

Jü Jung-ting, a Kínai Tudományos Akadémia közgazdásza ezzel szemben a gazdasági növekedés szükséges feltételének tartja a cél meghatározását, bár hozzáteszi: annak realisztikusnak kell lennie – írta a SCMP a Caixin kínai pénzügyi hírportálra hivatkozva.

A Világbank március végén a korábbi 6,1 százalékról 2,3 százalékra csökkentette előrejelzését az idei kínai gazdasági növekedést illetően.

A célszámokat a kínai vezetés az eredetileg március elejére tervezett, éves parlamenti ülésen határozta volna meg, ám a járványra való tekintettel az ülést elnapolták, és máig sem tűztek ki újabb időpontot a megtartására.