Tarlós István azt valószínűsíti, hogy még a héten megszülethet a BKV-nál a bérmegállapodás. A főpolgármester kedden, az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, az ehhez a szükséges, megközelítőleg hétmilliárd forintos forrást a fővárosi önkormányzat és a közlekedési társaság nagyjából fele-fele arányban biztosítja.

Tarlós István úgy fogalmazott, nagyon bízik abban, hogy a megegyezést „tető alá tudják hozni” a két nagy szakszervezettel.

A főpolgármester közlése szerint valószínűleg a jövő héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel. A találkozó témái között várhatóan szerepelnek majd a közszolgálati béremeléssel, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) tulajdonviszonyaival, valamint a közterület-felügyelet általános szerepével kapcsolatos kérdések – tette hozzá.

Tarlós István kifejtette, nagyon igazságtalannak, méltánytalannak és hosszú távon elfogadhatatlannak tartja, hogy a „direkt állami szektorban” dolgozók megkapták állami forrásból a béremelést, míg „a szűkített forrásokkal” rendelkező önkormányzati cégek dolgozói, a köztisztviselők és közalkalmazottak nem, illetve csak olyan mértékben mint, ahogy ezt az önkormányzatok biztosítani tudták.

Nem jó az, ha vannak „első számú és második számú” köztisztviselők és közalkalmazottak – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: biztos abban, hogy a miniszterelnökkel „sikerül ezt is megbeszélni”. Az FCSM-mel kapcsolatban azt mondta, hogy a társaság 25 százaléka még mindig „idegen kézben van”.

A 3-as metróvonal felújításáról szólva elmondta, ha a kiviteli tervekre „kezelhető” ajánlatok érkeznek be, akkor a nyár közepén elkezdődhet az infrastruktúra felújítása is.

A fővárosi kórházak helyzetére vonatkozó kérdés kapcsán közölte, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral és Cserháti Péterrel, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosával a napokban egyeztettek, és minden szempontból támogatni tudja koncepciójukat. A koncepció szerint négy vagy öt bázishelyszínről van szó, nem egy szuperkórházról, és ennek alapján újítanának fel és fejlesztenének kórházakat – mondta Tarlós István, hozzáfűzve, hogy ez egy 2018 és 2025 között lebonyolítandó program lesz.

Azon kérdés kapcsán, hogy napirenden van-e a fővárosi közigazgatás átalakítása, arról beszélt: a budapesti kétszintű közigazgatási struktúra a jelenlegi jogszabályi környezetben és feladatmegosztás mellett nem működik hatékonyan. Ez messze nem a főpolgármester vagy kerületi polgármesterek személyi problémája, ez egy rendszerprobléma – jelentette ki.

„Ebben a jogszabályi környezetben, ilyen finanszírozás és ilyen közigazgatási struktúra mellett nem lehet ebből a városból a legjobbat és a legtöbbet kihozni” – fogalmazott Tarlós István, megjegyezve, ezért célzott korábban arra: teljes változatlanság mellett nehezen tudja elképzelni, hogy motiválva legyen 2019 után „bármilyen folytatásban”.

Kitért arra is, hogy Budapest „pénzügyi ellátottságát” sem tartja elfogadhatónak. Szerinte nem normális, hogy 2014 és 2020 között az európai uniós támogatások körülbelül 3 százalékát kapja meg a főváros, továbbá nem „egy elfogadható logikai megközelítés”, hogy néha egyesek úgy kezelik a fővárosi önkormányzatot, mintha egy lenne a 3200 közül.

MTI