Fotó: MVM
Hirdetés

Korábbi értesülések szerint az MVM mellett több cseh cég is érdeklődik az ügylet iránt.

A csehországi Innogy közel 1,6 millió gáz- és áramfogyasztóval rendelkezik.

„Számunkra a Cseh Köztársaság az egyik legfontosabb célország a térségben” – írta Kóbor György e-mailes válaszában.

Korábban írtuk

Májusban egy cseh lap arról cikkezett, hogy az MVM esetleg a legnagyobb cseh energetikai csoporttal, a CEZ vállalattal közösen lép fel ajánlattevőként, és egybeolvasztanák a két cég gáz- és energiafogyasztói körét.

A CEZ szóvivője azonban azt közölte, hogy nem vesznek részt a licitálásban, Kóbor György pedig azt hangsúlyozta, hogy az MVM önállóan tett ajánlatot.

Kóbor György szerint az MVM számára kulcsfontosságú a bővítés és a piaci pozíciók erősítése.

Az E.ON nem kívánta kommentálni az ajánlatokat, amelyeket múlt péntekig lehetett megtenni a Reuters által idézett források szerint.

Márciusban úgy lehetett tudni, hogy négy cseh cég tesz ajánlatot a cseh Innogyra. A Reuters szerint elképzelhető, hogy a koronavírus befolyásolja az ügylet értékét.