Hetek óta parázslanak a sajtóhírek a devizahitelekkel kapcsolatban. A gazdaságiminiszter-váltással is bonyolított kérdésben már-már az újabb pokoljárás lehetősége is felmerült a banki vezetők előtt, vagyis hogy az egész devizahitel-konstrukciót érvénytelenítheti a kormány. Jelenleg erről már nincs szó, az új tárcavezető, Varga Mihály leszögezte, hogy kizárólag a pénzintézetekkel közösen kidolgozott megoldásokat tartja megvalósíthatónak.

Az immár 15 százalékban súlyos késedelembe esett devizahitel-szerződések helyzetének rendezése ugyanakkor mindkét félnek érdeke, hiszen a kölcsönök tömeges bebukása további súlyos veszteségeket okozhat a pénzintézeteknek, a hitelezési tevékenység lefagyása pedig – s ezt most ismeri el először a kormány – ellehetetleníti a gazdasági növekedést. A háztartások újabb megsegítésére – a pénzügyi ombudsman hadüzenete után – a pénzügyi felügyelet és a Bankszövetség is kidolgozott békésebb javaslatokat. Közben mellékesen szóba került az egyházak, valamint a kis- és középvállalkozások devizahiteleinek rendezése is.

Lebegtetett égszakadás

Ijesztően indult a február a pénzintézeti szektor számára. Doubravszky György, a Matolcsy György által év elején hivatalba helyezett pénzügyi ombudsman kijelentette: tárgyalásokat kezdeményez a bankokkal a devizahitelek átalakításáról.

– Tisztázni kell, hogy a forintban folyósított és forintban fizetett deviza alapú hitel valós tartalma deviza- vagy forinthitelnek számít-e. Amennyiben devizában nyilvántartott forinthitelről van szó, az hibás terméknek minősül, amelyért a gyártó, a forgalmazó és az engedélyező egyaránt felelősséget visel. A hibás pénzügyi terméket pedig a fogyasztónak joga van a folyósítás napjának dátuma szerint másik termékre, vagyis forinthitelre váltani – ismertette az ombudsman több fórumon is a devizahitelekről kidolgozott elméletét. Aminek kapcsán azt is kiemelte: a tárgyalások után már nem lesz szükség a devizahitelek átütemezésének további ragozására, hiszen automatikusan megoldódik a probléma.

Tagadhatatlan, az ombudsman által elővezetett elmélet egy csapásra megszüntette volna a devizahitel-tartozásokat. Ugyanakkor jócskán felforgatta volna a közel évtizede érvényben levő szerződéseket. Az ügyfelek ugyanis felmondhatták, pontosabban forintra válthatták volna 2005–2008 óta érvényben levő devizahitel-szerződésüket, ráadásul a szerződéskötés időszakában érvényes árfolyamon. Ez, svájci frank esetében 160-180 (de bizonyos rövid időszakokra vonatkoztatva akár 140) forintos átváltási szintet jelentene, a jelenlegi, 247 forintos árfolyammal szemben. Mindez ugyanakkor mégsem jelentette volna azt, hogy a devizahitelesek visszatérhetnek a kétezres évek második felében fizetett, alacsony törlesztőrészletekhez. A folyósítás időszakában érvényes forinthitelek ugyanis jellemzően 50 százalékkal magasabb törlesztőrészleteket vontak maguk után, mint a svájci frankos konstrukciók, vagyis az ügyfelek a jelenlegi dupla terheknek csak negyedétől szabadulnának meg. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az adósok jó néhány évig kisebb törlesztőrészletet fizettek a svájci frankban felvett kölcsönért, mint az ugyanakkora forinthitelekért, a hitelek visszamenőleges forintosítása esetén tehát ezt a különbözetet (meg az elmúlt évek többletkifizetéseinek különbözetét is) elszámolás keretében rendezni kellett volna.

Doubravszky elmélete valójában nem új. Ügyvédek az elmúlt időszakban több pert kezdeményeztek bizonyos devizahitel-adós csoportok érdekében a szerződések valóságtartalmának tisztázására. Az ombudsman kezdeményezésével szinte egy időben a gondolatmenet felmerült egy pertársaságnak az AXA Bank ellen folyó tárgyalásán is. A hitelesek azt kérték, hogy a bíróság állítsa helyre az eredeti, azaz a hitel felvételét megelőző állapotot. S indoklásukban az is elhangzott: egy levélben a bank maga ismerte el, hogy a hitelkonstrukció mögött ténylegesen nem volt deviza, „csupán a hitel nyilvántartása történt svájci frank alapon”. Mindez egyébként egybecseng egy korábbi másodfokú ítélettel is, amelyet a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke az OTP ellen nyert, s amelyben a bíróság kimondta: a deviza alapú kölcsön esetén a bank ténylegesen nem bocsát devizát az adós rendelkezésére, és az adós sem devizában törleszt, vagyis valódi devizaátváltás nem történik.

Doubravszky György azt is kezdeményezte: a Bankszövetséggel folytatandó tárgyalások idejére, kezdetben 45 napra, majd esetleg további 45 napra, a kormány hosszabbítsa meg a február végéig érvényben lévő kilakoltatási moratóriumot. Ha ugyanis a devizahitel-szerződések jogilag nincsenek rendben, nyilvánvalóan jogtalanok az ebből levezetett kilakoltatások is.

Vehemenciától a higgadtságig

Hogy Doubravszky érvrendszerét mégsem tette magáévá a kormány, először a kilakoltatási tilalom hosszabbításának elmaradásában sejlett fel. A biztos azt szerette volna, ha a hosszabbításról már február végén döntött volna a parlament, hogy „a bankoknak egyetlen napjuk se legyen bármely kilakoltatás megindítására”. Ám az erről szóló szavazás napról napra csúszott, s március közepére nyilvánvalóvá vált, hogy elmarad. Hogy a kérdésben nincs egyetértés kormányon belül sem, már Soltész Miklós szociális államtitkár február végi nyilatkozataiból is sejthető volt. Ezekben a politikus arra szólította fel a településeket, hogy vállaljanak részt a bajba jutott devizahitel-adósok megsegítésében az önkormányzati lakások szociális bérlési lehetőségeinek bővítésével. Hozzátéve: a kilakoltatási moratórium egész évre történő meghosszabbítására nincs mód, az nem jelentené a probléma hathatós megoldását.

Beiktatása után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig már világosan ki is mondta: a devizahitelesek problémáinak megoldására a már meglevő eszközöket kell használni. Mint mondta, már egyeztetett is a Bankszövetség vezetőivel, amelynek során megígérte, hogy csak olyan változások képzelhetők el, amelyekről a pénzintézetek kifejthetik álláspontjukat.

Mindez jókora változás a korábbi időszakhoz képest, amikor a banki vezetők ismétlődően felpanaszolták: a Matolcsy-vezette szaktárca semmiféle egyeztetést nem folyatott a pénzintézeteket érintő döntések meghozatala előtt. A Bankszövetség rögtön rá is siklott a kedvezőbbé váló széljárásra. A devizahitellel kapcsolatos rendszerszerű problémák feltárására kezdeményezett tárgyalássorozat második fordulóját a pénzintézetek kezdeményezésére elhalasztották – s az újabb időpontot azóta sem tűzték ki.

„Matolcsy távozásával légüres térbe került a pénzügyi ombudsman” – kommentálta az elmúlt hetek kacskaringóit a Napi Gazdaság szaklap. Mint emlékezetes, Doubravszky Györgyöt a fapados bankot alapítani szándékozó Hiteltársulás egyik vezetőjéből Matolcsy György emelte januártól pénzügyi ombudsmanná – aki valóban Matolcsy vehemenciájával indított támadást a pénzintézetek ellen. Ám a biztos – ahogy a Ma Reggel műsorában nemrég elismerte – egyelőre még hivatalát sem tudta felállítani a minisztérium épületében.

A bajba jutott lakáshitelesek kilakoltatásának tiltására egyébként 2009–2011 között már érvényben volt egy háromszor meghosszabbított moratórium (Demokrata, 2011/7). Varga Mihály szerint ennek újabb bevezetése azért lenne veszélyes, mert amortizálná a jelzálog-hitelezés jogi környezete iránti bizalmat a pénzintézeti szektorban, aminek következtében a bankok jelentősen csökkentenék kihelyezendő ingatlanhiteleiket.

Elengednének a bankok

A miniszterváltással egy időben mindenesetre a különböző szakmai szervezetek is sorra megjelentek devizahiteladósság-átütemező konstrukcióikkal. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete például azt javasolja: évekkel hosszabbítsák meg az árfolyamgát-konstrukcióba történő belépés lehetőségét. Erre a jelenlegi szabályok szerint már csak március végéig van lehetőség. A konstrukció lényege, hogy az ügyfelek öt éven át 180 forintos elméleti árfolyammal átszámítva fizetik svájci frank hitelrészleteiket. A különbözet egy úgynevezett gyűjtőszámlán halmozódik, ahol a tőkére eső részt a kedvezményes időszak végén – még nem eldöntött módon, vélhetően további halasztott törlesztéssel – az adósoknak kell állniuk. A kamatrész felét ugyanakkor elengedik a bankok, másik felét pedig az állam vállalja magára oly módon, hogy a pénzintézetek leírhatják azt a bankadóból. A konstrukció iránt azonban egyelőre mérsékelt az érdeklődés: a 380 ezer jogosultnak csupán egyharmada döntött mellette – igaz, az utóbbi hónapokban növekvő számban.

Részleges adósságelengedésről szóló programot jelentett be a Magyar Bankszövetség is. Konstrukciójuk ahhoz hasonlít, mint amikor 2012 elején valaki hitelből teljesítette a végtörlesztést. Emlékezetes: aki egy összegben törlesztette tartozását, az szintén 180 forintos elméleti árfolyamon tehette azt. A valós és az elméleti árfolyam közötti különbség kétharmada a pénzintézetek számára jelentett veszteséget, egyharmadát ugyanakkor leírhatták a bankadóból. A gyakorlatban mindez azt jelentette, hogy a végtörlesztők tartozásának körülbelül negyedét engedték el: 1300 milliárd forintnyi adóssággal csökkent a hitelállomány, amiért az érintettek csupán 980 milliárd forintot fizettek. A törlesztők egyharmada ugyanakkor újabb forinthitel felvételéből rendezte adósságát.

A Bankszövetség új javaslatában szintén forintosítás és az adósságok 25 százalékának elengedése áll. A kedvezményezettek ezúttal a nem a legrosszabb körülmények között élő, ám a törlesztésekben mégis megcsúszott ügyfelek lennének. Nincsenek kevesen: a pénzügyi felügyelet jelenleg 110 ezer, kilencven napnál hosszabb elmaradásban levő lakáshitel-szerződést tart nyilván. A Bankszövetség szerint ennek mintegy kétharmadát azonban nem az elszegényedett, reménytelen helyzetbe került adósok adják. Hanem azok, akik átmeneti nehézségekkel küszködnek, avagy a svájci frank drágulása, valamint a lakásárak zuhanása miatt tartozásuk annyira megnőtt, hogy az összeg immár jóval meghaladja a fedezetként megjelölt ingatlan értékét. Utóbbiak nyilvánvalóan nem is érdekeltek a visszafizetésben, hiszen jobban járnak, ha a házukat viszi el a bank. A 25 százalékos adósságelengedéssel tehát az a cél, hogy e rétegeket ismét megnyerjék az adósságtörlesztés számára.

Javaslatukban a bankok – a korábbi megoldásokhoz hasonlóan – azt szeretnék, hogy az elengedett tartozás egy részét leírhassák bankadó-fizetési kötelezettségükből.

– A bankoknak is érdeke, hogy ügyfeleik rendben tudjanak fizetni – indokolta az önkéntes tartozáselengedési javaslatot Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke. A kilencven napnál hosszabb tartozások után ugyanis a pénzintézeteknek komoly tartalékképzési kötelezettségük keletkezik, ami csökkenti forgatható tőkéjüket – nem is beszélve a hitelértéknél olcsóbban elárverezett ingatlanokon keletkező tényleges veszteségről. A bankvezér emlékeztetett rá: a devizahitelesek egy része, 90 napot meghaladó tartozása miatt nem tud bejelentkezni az árfolyamgátrendszerébe, ugyanakkor szociálisan mégsem számít rászorulónak, így nem pályázhat a Nemzeti Eszközkezelő megoldásaira sem.

Békejobb a bankoknak

– Keressük a módját annak, hogy minél többen át tudják váltani devizahitelüket forint alapú kölcsönre – mondta még a 2010-es választások hajrájában Orbán Viktor. Akkor még mintegy 1,2 millió devizahitel-szerződést tartottak nyilván, mintegy ötezermilliárd forint értékben. Azóta a kormány többször próbált leszalámizni bizonyos rétegeket a devizahitel-adósok köréből. A végtörlesztés a jobb módú adósoknak, a nemzeti eszközkezelő a legelesettebbeknek, az árfolyamgát pedig a fizetőképességük határán levő rétegeknek nyújtott segítséget. Mindezek eredményeként a devizahitel-adósok száma mintegy 750 ezerre csökkent. Ezek közül 115 ezren azonban már beléptek az árfolyamgát március végéig nyitva álló rendszerébe.

A devizaadósok tartozásainak további könnyítését azonban ezúttal a bankrendszerrel együttműködve tartja megvalósíthatónak a kormány. Ahogy Varga Mihály hangsúlyozta:

– A devizahitelesek és az eladósodott családok megsegítése mellett olyan döntéseket kell hozni, amelyek figyelembe veszik a vállalati beruházások, valamint a munkahelyteremtés élénkítését is a hitelezési lehetőségek bővítésén keresztül. A bankokkal kapcsolatos viszonyról pedig kifejtette: a kormány nem bankellenes politikát képvisel, csupán új arányokat vezetett be a közteherviselésben. Ennek legjelentősebb része a bankadó – amit sokáig elleneztek a pénzintézetek.

Amennyiben sikerül feloldani a kormány és a bankszektor közötti ellentéteket, és így végrehajtani a devizahitelesek további megsegítését, az komoly lehetőséget jelentene a gazdasági növekedés szempontjából. Becslések szerint a vállalati hitelállomány 1 százalékos bővülése 0,5 százalékkal növeli a GDP-t – ráadásul költségvetési többletbevételt is jelent. S az élénkülést tovább növelheti az adósságuktól megszabaduló háztartások többletfogyasztása is.

Kárász Andor