Fotó: ShutterStock/Istvan Csak
Hirdetés

A minisztérium csütörtöki közleménye hangsúlyozza: a foglalkoztatási adatok jelzik, hogy a járványhelyzetben és a háborús gazdasági helyzetben is eredményes a kormány a válságkezelése. Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók azonban tovább mélyítik a gazdasági és energiaválságot, ezért a kormány új munkahelyvédelmi akciót is tervez.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája a KSH friss gyorstájékoztatója szerint a 75 százalékot közelíti. A munkanélküliségi mutató 2010 óta a harmadára csökkent, az uniós átlagnak hozzávetőleg a fele. Idén nyárra a tavalyi év azonos időszakához képest 34 ezerrel kevesebben voltak állástalanok. A fiatalok körében a múlt évtized eleji harmincról tíz százalék alá szorult vissza a munkanélküliségi ráta – emeli ki a TIM.

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: „Magyarország 2010 óta az európai sereghajtók közül az uniós élmezőnybe lépett előre a foglalkoztatásban. A sokasodó nemzetközi válságjelenségek ellenére az elmúlt hónapok adatai is kedvező munkaerőpiaci folyamatokról tanúskodnak. A hazai foglalkoztatottság több mutatóban is rekordszintekre emelkedett, de minden jel arra mutat, hogy nehéz időszak elé nézünk. A kormány a magyar családok létbiztonságának megóvása érdekében munkahelyvédelmi akciótervet indít, és már döntött az energiaintenzív szektorok vállalkozásainak támogatásáról”.

Korábban írtuk