Fotó: nav.gov.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról tájékoztatott, hogy a hatóság elkészítette a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezetet, és elektronikusan elérhetővé tette azokat eSZJA felületén.

Hangsúlyozták az ügyfélszolgálaton nem kell személyesen megjelenni, hogy az adózó hozzájusson a nyomtatott bevallási tervezetéhez.

Több lehetőség közül is választhatnak, hogy postán kapják meg a tervezetet. Kérhetik SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), illetve a 1819-es telefonszámon.

Az adóhatóság kiemelte, elektronikusan a NAV honlapjáról már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.

A magánszemélyeknek, a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük, és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig – tájékoztatott a NAV.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez – tájékoztatott a NAV.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatók vissza – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.