Hirdetés

A miniszter rámutat: a növekedést jól jelzi, hogy míg 2022-ben szeptember végéig az állami erdőgazdaságok 500 ezer köbméter vastag fát értékesítettek, addig a szeptember 19-én indult Tűzifaprogram keretében 3 hét alatt jelentkezett ugyanekkora mértékű lakossági igény. A kezdeményezés indulásakor 59 000 köbméter volt a legnagyobb és 3000 köbméter a legalacsonyabb napi igény. Idén októberig már 125 ezer köbméterrel több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok mint tavaly – tette hozzá.

Kifejtette, mivel több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, folyamatosak az országon belüli átcsoportosítások. Így jut 23500 köbméter faanyag a főváros térségébe, valamint az alföldi régiókba az első ütemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel, és már a következő vagy az azt követő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 80 százalékot.

A miniszter a lakosság türelmét kérte azért, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassák ki az állami erdőgazdaságok, akiknek a fűtési szezon elején van szüksége a fára. A legrászorulóbbakat az erdőgazdaságok előre sorolják.

Az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget – emelte ki a miniszter. Hozzátette, a Tűzifaprogram keretében garantáltan a hatósági áron juthat tüzelőhöz a lakosság. Az állami erdőgazdaságok a lakosság kiszolgálása mellett az energetikai szektornak, az erőművek számára is biztosítják a távfűtéshez szükséges tűzifát.

Korábban írtuk

Az állami erdőgazdaságok kérik a vásárlókat, hogy a rendelés előtt győződjenek meg arról, hogy mekkora mennyiséget jelent a 10 köbméter hengeres faalapanyag, valamint, hogy van-e alkalmas berendezésük és tárolóhelyük a fogadására.

A folyamatos és zökkenőmentes kiszolgálás érdekében pedig fontos, hogy az értesítés után átvegyék és elszállítsák a tűzifát. Gondolják át továbbá, hogy valóban részt akarnak-e venni a programban, hogy a számos lakossági megrendeléslemondás elkerülhető legyen.

Az állami erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki a lakossági igényeket – hangsúlyozza a szaktárca közleménye.