Fotó: ShutterStock.com/Stock Rocket
Hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a parlamenti és stratégiai államtitkár kifejtette: „azért tettük díjmentessé a diákok és a pedagógusok számára az internethasználatot, hogy a tantermen kívüli oktatáshoz biztonságos hozzáféréssel rendelkezzenek anélkül, hogy anyagi többletterhet kellene vállalniuk.”

Schanda Tamás emlékeztetett: a kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolák pedagógusai és tanulói számára. A fontos és szükséges intézkedés azt szolgálta, hogy mindenki tudjon tanulni és tanítani. A kedvezmény a veszélyhelyzet idejére, mostanáig háromszor 30 napra szólt. Az arra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok és diákok – vagy szüleik – a szolgáltatóknál jelezhették az igényüket.

A három nagy társaság (Magyar Telekom, DIGI, Vodafone) és a kisebb, döntően magyar cégeket tömörítő szövetségek adatai alapján azt lehet látni, hogy eddig valamivel több mint 98 ezer előfizető élt a lehetőséggel. Az ingyenes internetnek köszönhetően havonta átlagosan mintegy 323 millió, azaz eddig összesen közel egymilliárd forint maradt a magyar családoknál – olvasható az ITM közleményében.

Korábban írtuk